Tömegével kapnak magyar állampolgárságot erdélyi románok

Azt mondják, a magyar nyelvvizsgához elég megtanulni az eskü szövegét, mint egy verset. A kérelmezők többségét a könnyebb nyugat-európai munkavállalás vonzza, de az újonnan honosítottak között van Ovidiu Silaghi volt közlekedési miniszter és Adrian Stef Szatmár megyei tanácselnök is.

A transilvaniareporter.ro a nagybányai Demokrácia Központ vezetője, Hupka Félix nyilatkozatára hivatkozva közli, hogy összesen tizenkétezer máramarosi és avasi (Szatmár megyei) nyújtott be már honosítási kérelmet. Hupka elmondása szerint a tavalyi év vége felé ugrott meg kérelmezők száma a többnyire románok lakta Avas-vidéken.

Állampolgársági eskötétel 2011. március 15-én a budai Várban. Vízummentesség, munkavállalás
Március 15-én a budai Várban tett állampolgársági esküt az első csángó csoport

Miközben a máramarosiakat főleg az amerikai és kanadai vízummentesség miatt érdekli a magyar állampolgárság, addig az avasiakat a könnyebb nyugat-európai munkavállalás vonzza. (Az Európai Unióhoz 2007-ben csatlakozott Romániával szemben több EU-tagállam továbbra is fenntartja a munkapiaci korlátozásokat.)

A 34 éves Dumitru Rus a portálnak elmondta, azután döntött a magyar állampolgárság megszerzése mellett, hogy román állampolgárként több mint négy évig hiába próbálkozott a kanadai vízum megszerzésével. „Így sokkal egyszerűbb és olcsóbb is” – fogalmazott a férfi.

A portál szerint a magyar állampolgárság könnyen megszerezhető. Elméletileg a honosítás feltétele a magyar nyelvtudás is, viszont a portál szerint a visszadobott kérelmek aránya rendkívül alacsony. A Szatmár megyében benyújtott harmincezer folyamodványból mindössze harmincat utasítottak vissza azért, mert a kérvényező nem ismerte a magyar nyelvet. Velük ugyanakkor azt is közölték, hogy három hónap elteltével újra kérhetik az egyszerűsített honosítást, ha közben pótolják hiányzó nyelvi ismereteiket.

A már idézett Rus szerint a magyar nyelvvizsgán könnyű átmenni, „elég megtanulni az eskü szövegét, mint a verset”. Valamivel bonyolultabb bizonylatot szerezni a magyar felmenőkről: meg kell győzni ugyanis a református papot, hogy engedjen kutakodni az egyházközség archívumában, hiszen „szinte minden románnak van egy nagyapja, akit annak idején elmagyarosítottak”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.