Tőkés Lászlót nőről nőre próbálja követni a román sajtó

Az "erdélyi DSK"-t román lapértesülések szerint most egy fiatal egyetemi oktatóval hozták hírbe. Szóvivője szerint csak le akarják járatni a püspököt.

Az EP-alelnököt egyik asszisztensével, Prohászka-Rád Borókával hozták hírbe, írja a manna.ro, amely szerint nem ez az első eset, mikor a református püspök nőügyekbe keveredik. Tőkés László volt felesége, Joó Edit válókeresetében többek között arra hivatkozott, hogy házasságuk férje sorozatos hűtlensége miatt romlott meg.

Az erdélyi DSK újabb hódítása a hírek szerint nem más, mint Prohászka-Rád Boróka, a Sapientia EMTE adjunktusa, a Kulturális és Nyelvi Kölcsönhatások Kutatóközpontjának munkatársa, de a román bulvársajtó Prohászka-Rádon kívül több, Tőkés környezetében dolgozó vagy ismeretségi körében élő nőt is a férfi szeretőjeként nevez meg, és szemtanúkra hivatkozva beszámol az állítólagos kalandokról.

Demeter Szilárd, Tőkés sajtófőnöke korábban azt nyilatkozta, véleményük szerint módszeresen kívánják lejáratni a politikust. Azonban a ziaristionline.ro cikkét olvasva a Demeter által használt többes szám nem indokolt: az EP-alelnököt ezúttal is volt felesége hozta hírbe. A román nyelvű hírportál egy, a válóperben használt dokumentumra hivatkozik.

E szerint Tőkés Edit „feldühödött” azon, hogy férje kifogással élt a válókereset benyújtása után, és a bírósághoz benyújtott válaszában konkrét személyek megnevezésével tálalt ki a volt püspök nőügyeiről. Itt jelenik meg először Prohászka-Rád Boróka neve. A lap szerint a 25 éves egyetemi adjunktus miatt döntött Joó Edit a válás mellett.

„Cáfolta Tőkés László sajtófőnöke a Cancan című román bulvárlap azon értesülését, miszerint az európai képviselőt elhagyta volna a felesége előbbi állítólagos szerelmi kalandjai miatt, illetve azért, mert erőszakosan viselkedett volna vele szemben” – idézte Demetert a manna.ro 2010. február 23-án. A sajtófőnök a Mannának elmondta, számítottak rá, amikor nyilvánosságra hozták a szekus-listát, hogy „valamilyen úton-módon visszaütnek a leleplezettek”.

Utólag felszínre került a fél évvel korábban, 2009. július 24-én keltezett levél, amelyet Tőkés Lászlóné Joó Edith küldött a Királyhágó melléki Református Egyházkerület presbitériumának, és amelyben arra panaszkodik, hogy a volt püspök „hitvesként folyamatosan mellőzte és megalázta”. A válóper – amelyben Tőkésné hűtlenséggel és rossz bánásmóddal vádolta a férjét – idén zárult le.

A nagyváradi bíróság mindkét fél hibájából mondta ki a válást. A felek abban egyeztek meg, hogy a tárgyalás során bemutatott bizonyítékokat nem hozzák nyilvánosságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.