Mi vár a vajdasági magyarokra, ha felépül a vasfüggöny?

A szerbiai menekültek idetelepítésével már megtapasztaltuk, miként lehet megváltoztatni a Délvidéken az etnikai arányokat – jelentette ki egy tévényilatkozatban Tari István, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke. Tari úgy véli: azok, akik meghozták a döntést a Magyarország és Szerbia közötti határzár megépítéséről, nem gondolták végig, hogy ennek milyen hatása lehet a vajdasági magyarság életére. A fal szerinte sokkal inkább kommunikációs célokat szolgál, mintsem a probléma tényleges megoldását.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Csorba Béla által kiadott közlemény szerint ezzel szemben jelenleg a kerítésépítés az egyetlen jó megoldás. Az ő nyilatkozatában az áll: álságos Magyarországot bezárkózással, új vasfüggöny építésével és az emberi jogok megsértésével vádolni, amikor a szerb állam célja ebben a pillanatban nem más, mint hogy a bevándorlók egyre nagyobb tömegeit eressze át minél gyorsabb ütemben, és a problémát – másokhoz hasonlóan – átpasszolja szomszédainak.

Csorba hétfőn már levéllel fordult Pásztor Istvánhoz, a szerbiai hatalmi koalícióban szerepet vállalt Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez, és egységes vajdasági magyar politikai platform kidolgozását sürgette a vajdasági magyarok és az észak-vajdasági községek túszhelyzetbe kerülésének a kivédése érdekében.

Egy migráns Ásotthalmon
Egy migráns Ásotthalmon
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Alekszandar Vulin szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport hétfői ülése után kijelentette: Szerbia egyedül nem tud megbirkózni a menekültáradattal, ezért arra kérte Alekszandar Vucsics miniszterelnököt, hogy hívjon össze egy regionális tanácskozást. Elmondása szerint, amióta Budapest bejelentette, hogy négy méter magas kerítést emel a határon, Szerbiában megnőtt a menedékkérők száma, de egyre többen hagyják el a menekültközpontokat is, hogy minél hamarabb átjussanak a határon.

Eseménydús hétvége

Péntektől vasárnapig 1941 határsértőt fogtak el a rendőrök. A korábbi hétvégéken ezerötszáz körül volt ez a szám. Tizenegy gyanúsított ellen embercsempészés, hat ellen közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást. A legnagyobb csoportot Ásotthalom külterületén tartóztatták föl. Kontrát Károly belügyi államtitkár azt mondta, hogy több mint hatszáz fővel erősítették meg a déli határnál a rendőrséget, és további erősítést terveznek. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.