Több országban áll a bál a kémügy miatt

A Manhattanben megvádolt tízek egyikének apja ma is orosz diplomata lehet, Cipruson meglépett a tizenegyedik gyanúsított, Londonban és Dublinban pedig újra hamis útlevelek ügyében nyomoznak.

Egy, egyre inkább a bizalomra épülő kapcsolat irányában haladunk. Túl vagyunk a hidegháborún - Philip Gordon amerikai külügyi államtitkár szavai szerint a nagy vihart kavart kémügy dacára továbbra is ez a helyzet Washington és Moszkva viszonyában.

Megfigyelőknek ugyanakkor feltűnt, hogy amikor Barack Obama - egy más témájú sajtótájékoztatón - a múlt heti FBI-rajtaütéssel kapcsolatos kérdést kapott, egyszerűen megköszönte a riportereknek a részvételt. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő viszont azt mondta Bill Clinton exelnöknek: az amerikai rendőrség „elszabadult”, egyben reményét fejezte ki, hogy az ügy nem veszélyezteti a kapcsolatokban elért eredményeket.

Washingtoni illetékesek szerint folyamatos az egyeztetés a két kormány között.  A kedélyeket az óceán ezen az oldalán tovább borzolta csütörtökön, hogy orosz sajtójelentés szerint az egyik feltételezett ügynök, Anna Chapman édesapja, Vaszilij Kuscsenko ma is a moszkvai külügy alkalmazottja, korábban pedig Kenyában dolgozott diplomataként. Chapman az orosz fővárosban élő anyja mindenesetre lánya ártatlanságát hangoztatta. A 28 éves, internetes fotóival is feltűnést keltő nőre a „végzet asszonya” kifejezéssel is utal a sajtó.

Amennyiben a Komszomolszkaja Pravda cikke igaz - az állítást eddig hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták - a múlt héten, Amerikában lefülelt, feltételezett orosz ügynökhálózat hálózat legalább egy szálon a hivatalos moszkvai körökhöz köthető. Mint arról lapunk is beszámolt, ugyan a Manhattanben összeesküvéssel megvádolt tízeket konkrét kémkedésért nem vonják felelősségre, az azonban önmagában büntethető, hogy diplomáciai fedés nélkül egy idegen államnak dolgoztak az ügyészek szerint.

Csak olaj a tűzre, hogy Cipruson nyoma veszett a tizenegyedik gyanúsítottnak, a Lárnakában őrizetbe vett Christopher Metsosnak, akit óvadék ellenében engedtek szabadon. Négy hét múlva lenne esedékes a kiadatási meghallgatása. Megfigyelők utalnak arra: ha Metsos átjut az északi, török ellenőrzés alatt lévő országrészbe, úgy menedékhez juthat, ugyanis a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságnak nincsenek kiadatási egyezményei.

Londonban és Dublinban is aggodalmat keltett mindeközben, hogy az FBI állítása szerint az ügynökháló tagjai hamis brit és ír útleveleket is használtak. - Csak öt hónap telt el azóta, hogy a tudomásunkra jutott: egy Moszad-egység nyolc ír útlevelet használt, miközben egy dubaii szállodában megölte Mahmud al-Mabhuh Hamasz-vezetőt - emlékeztetett egy ír ellenzéki politikus, szorgalmazva, hogy kéressék be az USA és Oroszország nagyköveteit Dublinban.

Anna Chapman
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.