Több tucat terroristával végeztek a francia erők Maliban

Mintegy negyven dzsihádistával, köztük több vezetővel, végeztek a francia erők az elmúlt hetekben Maliban – jelentette be csütörtökön Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter. 

„Az elmúlt hetekben olyan akciókat indítottunk, amelyekkel több tucat terroristát tudtunk semlegesíteni, miután megpróbáltak csoportokba rendeződni. Mintegy negyvennel (végeztünk) - mondta a tárcavezető a BFM francia hírtelevízióban. Hozzátette: „Több vezetőt is semlegesíteni tudtunk, köztük Umar Uld Hamahát, az Aqmi (az Iszlám Magreb al-Kaidája, az al-Kaida észak-afrikai szárnya) egyik történelmi vezetőjét, aki (a korábban megölt) Mohtar Belmohtar (iszlamista vezér) apósa volt".

A miniszter hozzátette: a semlegesítés azt jelenti, hogy a francia erők megölték a vezetőt. Umar Uld Hamahának, a Mozgalom a Nyugat-afrikai Egységért és a Szent Háborúért (MUJAO) nevű iszlamista szervezet szóvivőjének a halálát március 14-én az ENSZ és Mali tisztségviselői már megerősítették. Ő akkor vált az iszlamista felkelés legismertebb alakjává, amikor az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és más szélsőséges csoportok 2012-ben uralmuk alá vonták a térséget.

Maliból a radikális iszlamista fegyveresek nagy részét a francia erők kiűzték a 2013 januárban indított katonai akcióban, amelyhez utóbb több ország is csatlakozott.

„A felszabadító háború Maliban befejeződött, azt megnyertük" - hangsúlyozta Le Drian. „Ami viszont még messze nem ért véget, és nem csak Maliban, az a terrorizmus elleni harc" – hívta fel a figyelmet a francia miniszter.

„Felelősségünk van hosszú távon. A terrorizmus és a dzsihadista csoportok nem álltak le csak azért, mert mi megnyertük a háborút Maliban. Továbbra is léteznek, a terrorizmus kapcsolatrendszere az Atlanti-óceántól egészen Afrika szarváig tart" - fogalmazott Le Drian.

Március 5-re virradó éjjel francia harci repülőgépek és helikopterek az Aqmi tucatnyi harcosát ölték meg Mali északkeleti részén. Jelenleg mintegy 1600 francia katona állomásozik az afrikai országban a 2013 januárban megindított katonai beavatkozás keretében. A következő hónapokban számukat ezerre akarja csökkenteni Franciaország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.