Kétszázan veszhettek a Földközi-tengerbe

Palermóban ápolják azt a csaknem négyszáz embert, aki túlélte a szerdán oldalára fordult menekültszállító halászhajó katasztrófáját Líbia partjainál. A fedélzeten közel hatszázan lehettek, pontos információ azonban nincs. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint legfeljebb kétszázan fulladhattak a vízbe.

Feltételezések szerint a fából készült lélekvesztő viharba került mintegy 24 kilométerre az észak-afrikai ország partjaitól, ekkor vészjelzést adott le. Az ír felségjelzésű Lé Niamh hadihajó sietett a segítségükre elsőként. Elképzelhető, hogy a mentőcsónakokat látva a menekültek hajójuk egyik oldalára csoportosultak, amely így felborult – írja a Guardian

Túlélők a Lé Niamh fedélzetén
Túlélők a Lé Niamh fedélzetén
Stringer / Reuters

Később az Orvosok Határok Nélkül mentőhajója, valamint további három hajó és egy helikopter érkezett a helyszínre. 373 embert sikerült kimenteni a vízből, s noha egész éjjel és csütörtökön is folytatódott a túlélők utáni kutatás, egyre kevesebb az esély, hogy bárkit élve emeljenek ki a vízből. Ennek egyik oka, hogy rengetegen rekedhettek a hajótestben, ahonnan szinte esélyük sem volt a menekülésre, és így a halászhajóval együtt nyelte el őket a Földközi-tenger.

Az olasz parti őrség információi szerint eddig 25 holttestet találtak, a túlélők egy részét pedig csütörtök délután Palermóba szállították, ahol a Save The Children nevű emberi jogi szervezet gondoskodik majd róluk. 

Hat embert, köztük egy tizenkilenc hónapos palesztin csecsemőt, akinek magas láza volt, az olasz Lampedusa szigetére szállítottak sürgősségi orvosi ellátásra – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője. A migránsokat hamarosan kikérdezik, azoktól, akik menedékkérelmet szeretnének benyújtani, ujjlenyomatot is vesznek majd az olasz hatóságok. 

Amennyiben a halálos áldozatok száma nő, ez lehet az idei év második legnagyobb menekültkatasztrófája. Áprilisban Lampedusa szigetétől 210 kilométerre egy 850 migránst szállító hajó borult a Földközi-tengerbe, akkor is több százan fulladtak vízbe. „Úgy véljük, hogy hatszázan utaztak a fából készült halászhajón, de pontosan sohasem fogjuk megtudni, mennyien vesztek a tengerbe” – mondta a szerdai tragédiával kapcsolatban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője. 

A Nemzetközi Migrációügyi Szervezet tájékoztatása szerint a múlt hétvégéig már több mint kétezren haltak meg a Földközi-tengeren az idén, ugyanakkor ennél jóval több áldozat is lehet, hiszen szinte lehetetlen nyomon követni az embercsempészek hajóit, és rengetegen akarnak átjutni Európába Észak-Afrikából. Csak a Földközi-tengerből eddig 188 ezer embert sikerült kimenekíteni 2015-ben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.