galéria megtekintése

Ezernél is több áldozata lehet a mekkai zarándoklatnak

0 komment

P.N.
NOL

Több érintett állam hatóságai is állítják, hogy a szaúdiak hivatalos közlésével ellentétben nem 769, hanem több mint 1000 ember halt meg a mekkai zarándoklaton múlt csütörtökön.

A nigériai hatóságok a minap azt közölték a BBC-vel, hogy több mint ezer holttestet szállítottak a Mekkából Dzsiddába a múlt heti tömegszerencsétlenség után. Indiai, pakisztáni és indonéz tisztviselők is úgy vélik, hogy a szaúdiak alábecsülték az áldozatok számát, ami  tudomásuk szerint is meghaladja az ezret.

Ma sem tudni pontosan, hányan haltak meg a zarándoklat során kialakult tumultusban
Ma sem tudni pontosan, hányan haltak meg a zarándoklat során kialakult tumultusban
Stringer / Reuters

Abba Yakubu, a haddzs hivatalos nigériai szervezetének munkatársa a BBC szaúdi tudósítójának elmondta, hogy személyesen is jelen volt csütörtökön Dzsiddában, amikor az áldozatokat meghozták és 14, holttestekkel teli teherautót látott.

 

Hozzátette, hogy tíz teherautóból 1075 holttestet szállítottak a halottasházba, a további négy tehergépkocsiról viszont nincsenek adatai.

A mekkai tragédia miatt számos ország élesen bírálja Szaúd-Arábiát, köztük a nagy régiós vetélytárs Irán, mely legalább 228 állampolgárát veszítette el. Ali Hámenei ajatollah a hétvégén felszólította Szaúd-Arábiát, hogy kérjen bocsánatot a tragédia miatt.

Szaud-Arábiát hibáztatják a tragédiáért azok az irániak, akik rendőrökkel csaptak össze Teheránban, a szaudi nagykövetség előtt
Szaud-Arábiát hibáztatják a tragédiáért azok az irániak, akik rendőrökkel csaptak össze Teheránban, a szaudi nagykövetség előtt
Raheb Homavandi / Reuters

Szaud-Arábia viszont azzal vágott vissza, hogy Irán politikai játszmát űz és a vizsgálatok befejeztéig inkább tartózkodjon az erős kijelentésektől.

A bírálatok egyrészt arról szólnak, hogy bár a zarándoklat infrastruktúrájára milliárdokat költ az ország, a zarándokokat megillető egyenlő bánásmód elve hosszú évek óta nem teljesül. Holott a haddzs ideje alatt viselt egyszerű fehér ruha (ihrám) is ezt hivatott szimbolizálni.

Nem ez az első eset, hogy a mekkai zarándoklat halálos áldozatokat is követel:

1987: 400 ember halt meg, amikor a szaúdi hatóságok összecsaptak az Iránt támogató tüntetőkkel

1990: 1426 zarándok halt meg a szent helyek felé menet egy aluljáróban

1994: 270-en haltak meg a tömegben

1997: 343 zarándok meghalt és 1500 megsérült egy tűzesetben

2006: 364 zarándok halt meg a Sátán rituális megkövezésének szertartása közben a tolongásban

Az iszlám országok továbbá nehezményezik, hogy a szaúdi hatóságok próbálták elhárítani a felelősséget a tragédia után és a hatóságok sem álltak a helyzet magaslatán akkor, amikor a zarándoklat utolsó állomásán két nagyobb csoport egymással szemben indult meg és a hátulról jövők nyomása miatt az emberek egymást kezdték taposni. Egy libanoni lap úgy tudja, a felfordulást az okozta, hogy a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg a népes, 200 katonából és 150 rendőrből álló kíséretével a helyszínre ért és az emberek nem tudtak elég gyorsan félrehúzódni. A szaúdi belügyminisztérium ezt a sajtóinformációt cáfolja.

Így néz ki, amikor 2 millióan tartanak egy irányba

Kétmillió hívő érkezett az Eid al-Adhára, az Iszlám egyik legszentebb ünnepére. A tragédiába fulladt mekkai zarándoklatot a Reuters fotósa is végigkövette. Képgalériánkat itt nézhetik meg.

Szaúd-Arábia elő számú vallási vezetője, Abdul-Aziz bin-Abdullah Al-Sejk nagy mufti nyilvánosan a védelmébe vette a hatóságokat mondván, hogy ekkora embertömegnél a helyzet kezelhetetlenné vált.

Iqbal Bano a fiát siratja, aki Pakisztánból ment a mekkai zarándoklatra
Iqbal Bano a fiát siratja, aki Pakisztánból ment a mekkai zarándoklatra
Fayaz Aziz / Reuters

Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd király elrendelte a katasztrófa biztonsági felülvizsgálatát, ez volt ugyani a mekkai zarándoklatok elmúlt 25 évének legsúlyosabb szerencsétlensége.

A múlt csütörtöki tragédia ráadásul két héttel az után történt, hogy egy daru összeomlása miatt 109 ember halt meg a mekkai Nagy Mecsetben a haddzs előkészületi munkáinak vége előtt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.