Tóásó-ügy: egy rendőr szerint a kormány bérelte fel Rózsa Florest

A bolíviai kormány bérelte fel Rózsa Flores Eduardót, hogy "lefejezzék" a Santa Cruz-i – a terület függetlenedéséért küzdő – ellenzéket – ezt állítja Juan José Laguna, aki az egykori bolíviai főügyész biztonsági főnöke volt, mielőtt elmenekült Brazíliába. A vele készült interjú több bolíviai újság online kiadásában is megjelent csütörtökön.
A volt rendőr hadnagy szerint Jorge Santiesteban, a bolíviai rendőrség akkori parancsnoka volt az, aki személy szerint intézte, hogy Rózsa Flores Spanyolországból Bolíviába utazhasson. A magyar származású férfit azért bérelték fel, hogy segítségével "lefejezzék" a Santa Cruz-i ellenzéket, és így biztosítsák Rubén Costas, a helyi kormányzó pozícióját – mondta a bolíviai rendőr, aki Brazíliában azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy ideiglenes menedékjogot kapott.

Laguna azt mondta, hogy a rendőrparancsnok találkozott Marcelo Soza egykori bolíviai főügyésszel is, akitől pénzt kért Rózsa Flores utazására, de azt a választ kapta, hogy erre nincs keret. A főügyész ezután az államkincstárhoz irányította a parancsnokot. Később Evo Morales államfő és helyettese, Álvaro García Linera személyesen követték nyomon az eseményeket – tette hozzá.

Az egykori biztonsági főnök szerint Sacha Llorenti, Bolívia jelenlegi ENSZ-nagykövete, aki akkoriban még miniszter volt, tisztában volt a részletekkel, és lépéseket is tett azért, hogy a magas rangú politikusok később ne keveredjenek bele az ügybe.

Laguna elmondta: azért menekült el Bolíviából, mert félt, hogy a kormány megöleti.

A volt rendőr állításának ellentmond Rózsa Flores korábban, még Budapesten adott interjúja, amikor is azt mondta: azért utazik Bolíviába, hogy szülővárosát, Santa Cruzt segítse a fegyveres ellenállásban.

2009. április 16-án bolíviai kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terrorista sejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült, és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer.

A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot, akik az ügy további 37 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak. Perük még mindig folyamatban van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.