Titkolóztak, majd kiderült: meghalt a miniszterelnök

Hetekig találgatták, mi történt az etióp miniszterelnökkel. A kormányszóvivő bejelentette, az 57 éves Melesz Zenavi egy külföldi kórházban elhunyt. Állítólag egy fertőzés okozta a halálát, de azt egyelőre nem lehet tudni, milyen betegsége volt.

– A miniszterelnököt két hónapja külföldön kezelték, és az egészségi állapota javult. Vasárnap fertőzést kapott, sürgősen beszállították a kórházba, és ugyan a doktorok mindent megtettek érte, a miniszterelnök meghalt – állt a Miniszterek Tanácsának közleményében, amelyet az állami tévében olvastak fel.

A találgatások akkor kezdődtek, mikor a múlt hónapban Melesz Zenavi kihagyta az Afrikai Unió addisz-abebai csúcstalálkozóját. Azóta nem is lépett a nyilvánosság elé. A kormányszóvivő körülbelül három hete még cáfolta azokat a híreket, hogy Melesznek súlyos betegsége lenne. Azt sem volt hajlandó közölni, hogy a politikus hol van, egyesek szerint Belgiumban, mások szerint Németországban kezelték.

Melesz halála zavargásokat okozhat Etiópiában. A kenyai miniszterelnök, Raila Odinga a BBC-nek elmondta, főleg az újjáéledő etnikai harcok miatt félti Etiópia stabilitását. A Melesz helyére kerülő Hailemariam Deszalegn, aki eddig a miniszterelnök-helyettesi és a külügyminiszteri posztot töltötte be, azonban kijelentette, folytatni fogják az elhunyt miniszterelnök politikáját.

Melesz még 1991-ben vette át a hatalmat, miután a felkelők élén elüldözte a kommunista Mengistu Haile Mariamot. Először az elnöki posztot töltötte be, majd 1995-ben lett miniszterelnök. Melesz vezetése alatt Etiópia gazdasága fellendült, és az ország az Egyesült Államok egyik rendíthetetlen szövetségese lett: több százmillió dollárt kapott az USA-tól, és területén állomásoznak a Kelet-Afrika felett őrködő drónok is. Az egész Nyugat elismerését kivívta, amikor katonákat küldött a szomáliai iszlamisták ellen. A sikerek ellenére azonban Etiópiát sokszor kritizálták a demokrácia hiánya és az emberi jogok megsértése miatt. A 2005-ös választások utáni összecsapásokban legalább kétszázan meghaltak, és több politikust, valamint újságírót is letartóztattak.

Hetekig találgatták, mi van vele. Melesz Zenavi etióp miniszterelnök keddre virradóan hunyt el
Kairó, 2012. augusztus 21. 2011. szeptember 17-én Kairóban készített kép Melesz Zenavi etióp miniszterelnökről, aki 2012. augusztus 21-ére virradóan, 57 éves korában elhunyt. (MTI/EPA/Pool/Haled el-Fiki)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.