Tiltakozásul lemondott a Szent Pál székesegyház egyik vezetője

Hű maradt szavához Giles Fraser kanonok, aki a hét elején figyelmeztette elöljáróit: amennyiben az Occupy London antikapitalista demonstráció miatt egy hete bezárt székesegyház jogi eszközökhöz folyamodik a sátrat vert tüntetők eltávolítására, visszalép hivatalából.

A népszerű, széles körű tudományos ismeretterjesztő tevékenységet is folytató egyházi vezető közvetlenül azt követően lépett, hogy a Cityért felelős önkormányzat, a Corporation of London bejelentette, felsőbírósági beavatkozással kíván véget vetni a székesegyház előtti és más, „gomba módra szaporodó” táborozásoknak.

A Szent Pál máris hosszabb ideje tart zárva, mint a Blitz, London második világháborús bombázása idején. A kanonok távozása jelzi, hogy a katedrális vezetését megosztotta a jól szervezett tiltakozás. Amikor a tüntetők október 15-én megszállták a székesegyház előtti teret, a kanonok szentbeszédben üdvözölte őket és felszólította a rendőrséget, hogy fogja vissza jelenlétét. Miközben Giles Fraser lemondását sajnálkozva fogadta a közvélemény, hívők és turisták egyaránt örülnek Európa ötödik legnagyobb temploma péntekre várt kinyitásának.

Tüntetők a Szent Pál székesegyház előtt
Demonstrators study by their tents outside St Paul's Cathedral on the fourth day of their protest against capitalism in London October 18, 2011. REUTERS/Luke MacGregor (BRITAIN - Tags: POLITICS CIVIL UNREST BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.