Haraszti szerint az internet hiába szabad, „a képernyő a lényeg, abból tájékozódnak az emberek, és az határozza meg a nézeteiket." Épp ezért a szakértő szerint nem véletlen, hogy a televíziók szenvedik meg legjobban az illiberális rezsimek kiépülését, mert azokat „foglalják el" először. És ugyanígy nem véletlen az sem, hogy csak olyan országokban voltak a térségben színes forradalmak, ahol legalább egy szabad tévécsatorna működött (például Ukrajnában.)
Az internet hiába nem ér el olyan tömegeket, mint a televízió, az illiberális vezetők nem hagyják békén, és próbálják minél erősebb felügyelet alá vonni – annak ellenére, hogy ez szembemegy a globális trendekkel és azzal is, hogy egyre nagyobb sávszélességet építenek ki a szolgáltatók. Igaz, megmaradnak „középen", valahol az Iránra és Kínára jellemző totális kontroll és a szabad internetszféra között.
|
| Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság |
Dunja Mijatovic, az EBESZ jelenlegi médiafelelőse is úgy véli, hogy a közép- és Kelet-európai posztszovjet országok, illetve a Balkán államainak vezetői a közszolgálati médiát, főleg a tévét és a rádiót fogják kemény kézzel. Az állami média még a régi rendszerből „maradt rájuk", de a legtöbb országban ebből nem lett objektív közszolgálati média. Még úgy sem, hogy a törvényi környezet mondhatni tökéletes, megfelel a nemzetközi feltételeknek. „A gyakorlatban viszont az egész egy teljes katasztrófa, és csak egyre rosszabb lesz" – mondta a médiaszakértő.
Csata az internetért
Mijatovic szerint hiába van kisebb hatása az internetnek, az lett a sajtószabadságért folytatott harc legújabb terepe. Sok rezsimet csak a weben lehet kritizálni és csak ott lehet valódi híreket olvasni, ezért a hatóságok bloggereket börtönöznek be és kínoznak meg koholt vádak alapján.
Mijatovic szerint egyébként az Európai Unió tanult a magyar példából, és nem lesz olyan engedékeny a média helyzetével kapcsolatban Lengyelország esetében. „Amikor a Magyarországgal kapcsolatos problémákat félresöpörték, megmondtam, hogy ez egyszer bumerángként fog visszajönni hozzánk" – mondta Mijatovic.
Szerinte egyébként nem kell külön mechanizmus az uniós normáktól eltérő országok megrendszabályozására. „Egyszerűen csak vissza kell térniük a tagállamoknak azokhoz az alapvető értékekhez, amelyek betartása feltétele volt az uniós csatlakozásuknak. Nem felejthetik el őket, miután beléptek" – mondta a bécsi székhelyű szervezet munkatársa, aki Magyarország és Lengyelország után a horvát médiában is egyre több aggasztó jelet lát.
Oroszország: öncenzúra a (lét)biztonságért
Nem látom túl fényesen a szakma jövőjét – mondta előadásában Ilja Jablokov orosz médiakutató, aki a leedsi egyetemen tanít. A fiatal professzor az orosz újságíró-társadalom elmúlt harminc évét kutatja. Véleménye szerint a rendszerváltás után, egészen 1996-ig az újságírók hősöknek számítottak, még úgy is, hogy a legnevesebb újságírók köztudottan közeli kapcsolatot ápoltak politikusokkal. Ám 1996-ban az újságírók úgy gondolták, csak úgy menthetik meg karrierjüket, ha beállnak az elnökválasztáson induló Borisz Jelcin mögé – és ezzel hosszú időre elveszítették hitelüket a közvélemény előtt.
|
| Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság |
Később annak lett fontos szerepe, hogy csak a moszkvai és szentpétervári elit újságírók kerestek eleget a tisztességes megélhetéshez. Illetve annak, hogy 1997-től kezdve egyre nagyobb szerepe lett az oligarcháknak a média finanszírozásában, így pedig az újságírók nagyon hamar az oligarchák egymás elleni harcának katonái lettek. Az orosz média pedig megtanulta, hogyan idomuljon az épp adott tulajdonos kimondatlan szabályaihoz, azaz kialakult az öncenzúra, és Jablokov szerint ez ma sincs másképp.
Mijatovic később egy Oroszországgal kapcsolatos kérdésre felhívta a figyelmet arra, hogy ne ítéljük meg az orosz újságírókat túl keményen: az elmúlt húsz-huszonöt évben harminc újságírót gyilkoltak meg az országban úgy, hogy a tettesek sosem kerültek kézre. „Nincs semmi baj az orosz újságírók képzésével vagy tudásával, de tisztában kell lennünk azzal, milyen körülmények között dolgoznak" – mondta.
Kínában segítik egymást a konkurensek is
Jing Csang (Ying Chang), aki a hongkongi egyetem médiatanszékét vezeti, azzal kezdte: Kína messze van az illiberális demokráciáktól. Nem más, mint autoriter kapitalizmus, ahol a médiát totális kontroll alatt tartja a hatalom. Kína a második a legtöbb újságírót bebörtönző országok között, ahol a legtöbben államellenes vádakkal ülnek.
|
| Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság |
Ám Csang igyekezett optimista hangot megütni: az interneten virágzik és terjed a rendszer kritikája és paródiája. Megjelentek a nonprofit újságíró-szervezetek, köztük egy olyan is, amely a környezetvédelemmel foglalkozik. „Vannak jó dolgok. Ráadásul az újságírók bajtársiasak egymással, nem úgy, mint Oroszországban. Ha van egy fontos oknyomozó cikk, és nem jöhet le valahol, odaadják egy másik lapnak, amelyik le tudja hozni. Csak az a fontos, hogy megjelenjen a cikk!"
