Ismét gyerekeket rabolt a Boko Haram

Vélhetően a nigériai iszlamista szervezet rabolt nyolcvan embert Kamerunban, kiszélesítve ezzel a merényletek hatáskörét. Nyolcvan kameruni állampolgárnak, köztük mintegy ötven gyereknek veszett nyoma vasárnap. A Boko Haram eddig főként Nigéria északi részén hajtott végre emberrablási akciókat és követett el merényleteket.

A kameruni hadsereg tájékoztatása szerint az iszlamista szélsőségesek vasárnap hajnalban támadtak rá a nigériai határ mentén fekvő Mabassra és a környező falvakra, ahol kétórás tűzharcot vívtak a kameruni hadsereg egységeivel. Mintegy 80 embert sikerült elrabolniuk, többségében tíz-tizenöt év közötti gyerekeket, akik közül körülbelül ötvenet hurcoltak magukkal. Egy kormányzati forrás szerint a támadásban mintegy nyolcvan házat is felgyújtottak. Hárman haltak meg – írja a Guardian.

A nyugati oktatást bűnnek tartó, és ezért gyakran iskolákra és gyerekekre támadó szervezet eddig főként Nigériában követett el merényleteket, de olykor Kamerunban és Nigerben is lecsapott. A szervezet vezetője, Abubakar Shekau egy az internetre januárban feltöltött videóban már figyelmeztette a yaoundéi kormányt, hogy ha Kamerun nem törli el az alkotmányt és teszik az iszlámot a hivatalos vallássá, a Boko Haram támadni fog. A szervezetnek a neve is azt jelenti, hogy a nyugati oktatás tiltott.

A támadás után Kamerun növelte a katonai jelenlétet a nigériai határhoz közel eső régióban, és Csád is jelentős katonai segítséget küldött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.