galéria megtekintése

Teréz anya Magyarországon is azonnal a helyzet mögé látott

12 komment


Miklós Gábor

Ferenc pápa szentté avatta Kalkuttai Teréz anyát, akit a szegényekért végzett önfeláldozó munkájáért globális példaképnek nevezett.

A római katolikus egyház szentjei közé emelte Ferenc pápa vasárnap Kalkuttai Teréz anyát, a szegények és nyomorultak Nobel-békedíjas, globális gyámolítóját. A szentség egyházi besorolás, az apáca azonban jól érezte meg a huszadik század egyik legnagyobb baját. A világméretű, de főleg a fejlődő világban pusztító nyomort, ami ellen tett is, amit tudott.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

– Legyen ő a szentség példaképe. S példakép a világ minden önkéntesének. Egy olyan asszonyt tisztelünk személyében, aki az isteni irgalmasságot vitte el a rászorulóknak – méltatta a zsúfolásig telt Szent Péter téren a katolikus egyházfő az apácát. – Sokan nehezen birkóznak meg a Szent Teréz névvel, ezért hívjuk továbbra is csak Teréz anyának – tette hozzá a pápa.

 

Teréz anya harminc éve járt először Magyarországon és három évre rá megalakult Budapesten is a Szeretet Misszionáriusainak rendháza. Akik találkoztak vele, gyorsan az apró termetű idős apáca hatása alá kerültek. 1989-ben, amikor Magyarországon látszatra teljes volt a foglalkoztatás, és nem volt tömeges hajléktalanság, ordító nyomor az utcákon, ő a helyzet mögé látott – emlékeznek egykori vendéglátói. – Ingyenkonyhák és menedékhelyek kellenének – mondta 1989-ben közép-európai csodálóinak a Nobel-békedíjas apáca.

Élete voltaképpen sikersztori hiszen a maga választotta útját, talált pályát, amelyen haladni akart, támogatókat és tanítványokat. A szegénységet nem tudta eltüntetni a világból, de ez feltehetően nem is volt a célja. Jézus példáját követve enyhíteni akarta a szenvedők fájdalmait.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

A most vasárnap szentté avatott, nemzetiségére nézve albán apáca a gazdagság évszázadában lett a szegények segítője. Hatalmas szervezőkészség és meggyőző erő lehetett az apró nőben, aki képes volt ezreket maga mögé állítani. Anjeze Gonxha Bojaxhiu albán katolikus családban született 1910-ben az Oszmán Birodalomhoz tartozó Üszkübben, amely később Szkopje néven lett a Macedón Köztársaság fővárosa. Teréz anyának nagy szobot állítottak Szkopjéban, ahogy Tiranában és Pristinában is. Tiranában róla nevezték el a nemzetközi repülőtere. Ő az egyetlen albán Nobel-díjas.

Tizenhét évesen döntötte el, hogy apáca lesz. Írországba utazott és belépett a Lorettói Miasszonyunk rendbe, azaz az angolkisasszonyok közé. Kérésére Brit-Indiába, Kalkuttába küldték (ma Kolkata a város neve), ahol tanított a rend iskolájában és kitanulta az ápolói mesterséget is. Személyes élményei, sokkoló tapasztalatai vezették arra, hogy elhagyja a kolostort és a szegények közé menjen. Erre engedélyt kapott a pápától és megalapíthatta a Szeretet Misszionáriusai nevű rendjét.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

Ma 140 országban közel hatezer indiai szárit viselő nővér dolgozik a legszegényebbek segítésén. Százezernyi világi segítőjük is van. Teréz anya 1979-ben kapta meg a Nobel-békedíjat karitatív munkájáért. Az akkor már törékeny egészségi állapotú apáca rengeteget utazott. Szívesen fogadták a világ nagyjai – ezért később bírálták is azzal, hogy túl nagy figyelmet fordított a „közkapcsolatokra". Közeli kapcsolatba került a néhai II. János Pál pápával, aki Teréz anya 1997-es halála után szorgalmazta mielőbbi szentté avatását. Erre most került sor a második igazolt csodás gyógyulás elismeréseként. Az egyházi eljárást nem akadályozta, hogy Teréz anya hátrahagyott irataiból kiderült, mennyi kétellyel is küzdött életében.

Menedék a józsefvárosi Tömő utcában

– Mi nem szoktunk nyilatkozni a sajtónak – hárít el a magyarul beszélő nővér. Mikor meggyőzni próbálom azzal, hogy alapítójuk jól használta a sajtót, mintha elgondolkodna. „Igen, ő mondta, hogy egy betű – egy lélek". Ennél azonban nem jutunk tovább. Pedig lenne miről beszélnünk. Több mint negyedszázad élnek Magyarországon. A szerkesztőséghez közeli józsefvárosi Tömő utcában van a rendházuk, gyakran látom az épület előtt sorakozó hajléktalanokat, ebédosztásra várókat. Érden és Miskolcon is van házuk. Az utóbbiban főleg a romákkal foglalkoznak. Menhelyet működtetnek, betegeket, üldözött nőket segítenek. Rengeteg lelkes önkéntes segíti munkájukat.



Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.