A 2008-ban Nobel-díjat nyert közgazdász, Paul Krugman, és a Princeton Egyetem szakértője, Kim Scheppele után egyre többen kapják fel a fejüket a magyarországi történésekre a The New York Times berkeiből. Az amerikai napilap csütörtöki számában az egyébként berlini tudósító Nicholas Kulish írt terjedelmes cikket arról, amit a magyarországi demokrácia „lerombolásának” nevez.

Kulish szerint Magyarország könnyedén a gyenge demokratikus hagyományokkal rendelkező kelet-európai országok falkavezérének a szerepében találhatja magát, amint mindegyre a tekintélyelvű kormányzás felé sodródik, miközben a közvélemény figyelmét főleg a gazdasági nehézségek kötik le. A demokráciával itt nem egy nagy szúrás, hanem sok kis vágás végez, amely a parlament törvényalkotási folyamatain keresztül valamiféle lassított felvételen játszódó puccsá áll össze – írja Kulish. A riportjában megszólaló Szabó Tímea LMP-s képviselő arról mesél, közel két éve nézi „tehetetlenül”, ahogy a Fidesz kétharmados többségénél fogva egyre szorítja a hurkot a média és a bíróságok körül.

A Fidesz „versenyt fut” és az új alkotmány életbe lépése előtt még egy garmadányi törvényt fogad el, hogy megszilárdítsa amúgy is nyomasztó hatalmát egy „politikai veteránnal”, Orbán Viktorral az élen, akinek pályafutása a késő nyolcvanas években, a kommunista rezsim gyengülésekor kezdődött. Pártkáderek 9-12 éves mandátummal kerülnek a fő intézmények élére; a bírókat idő előtti visszavonulásra kényszerítik az életkori határ leszállításával 70-ről 62 évre, kiválasztásukat pedig úgy alakították át, hogy az a kormányjelöltek gyors felemelkedését tegye lehetővé; a médiatanács kedden bejelentette, hogy szándékában áll kitaszítani az éterből a „független, ellenzékhez közeli” Klubrádiót – emlékeztet Kulish, akinek a jelenleg egyetemi tanár Hack Péter azt mondja, ami történik, az a fékek és ellensúlyok rendszerének „szisztematikus megsemmisítése”. Hasonló váleményen van egyébként Szabó is: ő az LMP egyik üléséről kijövet „rémálomként” aposztrofálja a helyzetet. „A Magyar Köztársaság temetésére készülnek” – utal a képviselőnő arra, hogy az új alkotmányban már csak „Magyarország” szerepel majd „Magyar Köztársaság” helyett. Felpanaszolja azt is, hogy ebben a törvényalkotási lázban az ellenzéknek néha csak alig pár órája van felkészülni a parlamenti vitára.

A nemzetközi megfigyelők – köztük Hillary Clinton amerikai külügyminiszter – már kifejezték aggodalmukat a független intézményrendszer eróziója miatt, de a magyarországi fejlemények az adósságválság rendezésébe merült Európában nagyrészt mégis inkerküszöb alatt maradtak – jegyzi meg Kulish. Az Alkotmánybíróság  nemrég ugyan elvetette a nagy vitákat kiváltó médiatörvényt, illetve a büntető törvénykönyv, illetve az egyházi törvény módosításainak egy részét, de az új alkotmány maga a taláros testület hatásköreiből is elvesz.

Ezekre a vádakra a kormány azzal vág vissza, hogy csak az ellenzék és a hozzá közel álló elemzők festenek sötét képet a helyzetről. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint „akármit is csinálunk, az első vád mindig az, hogy korlátozzuk ennek vagy annak a testületnek a függetlenségét”. Kulish felidézi, hogy az ellentétek Gyurcsány Ferenc 2006 szeptemberben kiszivárgott beszéde nyomán fordultak élesre. Az akkori szocialista kormányfő beismerte, hogy a választások előtt hazudott az embereknek az ország valójában sanyarú gazdasági helyzetéről.

Még jóval azelőtt, hogy a megszorítás Görögországban, Írországban vagy Spanyolországban politikai jelszóvá avanzsált volna, a magyar kormány 2007 elején már nyesett a közalkalmazotti szférában betölthető munkalehetőségeken, adót emelt és újakat vezetett be. Az Országgyűlés épületét acélkordonok védték a tüntetők tízezreitől. A megszorítások és a Gyurcsány-beszéd miatti düh a nacionalista, antiszemita Jobbik felemelkedéséhez vezetett, amely 17 százalékot szerzett a 2010-es parlamenti választásokon, de a szocialisták elleni harag fő haszonélvezője a Fidesz lett, amely „a kritikus kétharmados többséggel” vette a megméretést, és ez elég volt ahhoz, hogy egy teljesen új alkotmányt írjon, az ellenzéki szavazatok kizárása mellett.

A New York Times riportjában megszólaló szombathelyi mérnök, Horváth Zoltán azonban nem aggódik túlzottan emiatt. Szerinte „tabula rasára” van szükség, mindent tiszta lappal kell kezdeni a posztkommunista átmenet után. „Igen, megvan a kockázat, hogy egy párt kezébe túl sok hatalom vándorol, ám ott a vágy a dolgok megváltoztatására is. Veszély van, de én nem alszom rosszul emiatt.” Vele ellentétben Hacknak vannak fenntartásai a Fidesz-rohammal kapcsolatban: „Rövid távon ésszerűnek tűnik kivenni a kocsiból a fékeket, mert úgy tűnik, csak gyorsabban fog menni ettől. A probléma azonban mindig az első kanyarban jön” – zárul a New York Times magyarországi riportja.