Téma Bukarestben a székelyföldi autonómia

A terebélyesedő gazdasági válság ellenére, vagy talán éppen emiatt, a bukaresti politikai diskurzus egyik meghatározó elemévé avanzsált a székelyföldi területi autonómia kérdése. A kezdeményező ez esetben is Traian Basescu volt, aki – számtalan jel mutat erre – már megkezdte kampányát a novemberben esedékes elnökválasztásra.

A román államfő a hét végén is átugrott Bukarestből Székelyföldre, ezúttal a bálványosfürdői nemzetközi disznótoros fesztiválon vett részt. A mindössze kétórás látogatás során lefényképeztette magát a kolbásztöltőkkel és a szakácsnékkal, megivott az egyik panzióban egy kávét, agyba-főbe dicsérte a román, magyar, szlovák és horvát versenyzőket felvonultató rendezvényt, és kijelentette, hogy az ehhez hasonló kezdeményezések lendítik fel igazán a romániai turizmust.

Villámlátogatásával az államelnök feledtetni kívánta a székelyekkel egy héttel korábbi szereplését. Akkor megismételte budapesti kijelentését, miszerint Székelyföldnek soha nem lesz területi autonómiája, ráadásul pedig azzal vádolta a székelyeket, hogy románellenes etnikai tisztogatást hajtnak végre a térség önkormányzataiban. Ugyanakkor hevesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, akik szerinte semmit nem tettek az elmúlt években annak érdekében, hogy Bukarestből pénzeket hozzanak a Székelyföld fejlesztésére.

Basescu elfelejteni látszott azt a tényt, hogy éppen az által kézivezérelt Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) indított tavaly eljárást néhány RMDSZ-polkitikus ellen, akiket Bukarestben azzal vádoltak, hogy költségvetési pénzeket lobbiztak ki "etnikai alapon" azoknak a partiumi körzeteknek, amelyeket képviseltek.

A bukaresti Romania Libera is úgy vélekedett hétfőn, hogy a román elnök – választási esélyeit növelendő – egyfelől sovén, magyarellenes üzenetekkel próbálja magához édesgetni a parlamentből kiesett szélsőséges nacionalista pártok választóit, másfelől viszont azzal próbál hízelegni a székelyeknek, hogy gyakran részt vesz rendezvényeiken, és hevesen bírálja a térségben nem túl nagy népszerűségnek örvendő RMDSZ-vezetőket.

Basescu jobbkeze, Emil Boc miniszterelnök sem maradt ki az autonómia-vitából. A hét végén Kolozsváron bejelentette: a kormány három olyan jogszabályból álló törvénycsomagot kíván kidolgozni, amelyek az oktatás, az egészségügy és a rendőrségi tevékenység területén a valós decentralizációt szolgálják. Nem volt nehéz kiolvasni Boc bejelentéséből, hogy a kormányfő ezzel a törvénycsomaggal próbálja meg egyszerre kiváltani a székelyföldi autonómia-követeléseket és az EU által a decentralizáció végett gyakorolt nyomást.

A bukaresti nagykoalícióban Boc demokrata-liberálisaival együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt (SZDP) a hét végén szintén Erdéllyel foglalkozott. Mircea Geoana pártelnök Brassópojánán fejtette ki, hogy az SZDP-nek offenzívát kell indítania Erdély és a Bánság politikai „megszerzéséért”, és fel kell hagynia korábbi hibás Erdély-politikájával.

Az offenzívát az erdélyi városokban és nagyvárosokban folytatják, mert a pártelnök szerint az SZDP soha nem válhat jelentős párttá Erdélyben, ha csupán vidéken erős és vonzó. – Az SZDP hibás politikát folytatott ezzel a térséggel szemben, és ezt a tévedést mielőbb korrigálni kell – mondta. A következő időszakban arra összpontosítnak, hogy az EP-, illetve az elnökválasztás alkalmával Brassót, Kolozsvárt és Temesvárt megnyerjék.

A brassópojánai tanácskozáson a szocdem vezetők arról is döntöttek, hogy – Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely és Nagyvárad központokkal – létrehozzák a történelmi hangzású Erdélyi Iskola Társaságot, amelynek a térséget foglalkoztató gazdasági, társadalmi, közösségi és kulturális fejlesztési gondokra kell majd megoldásokat találnia.

Geoana a megbeszélést követően kijelentette: a területi autonómia témája álkérdés, Románia valós gondját a gazdasági válság jelenti, amely a lakosság egészére, románokra és magyarokra egyaránt kihat. – Jelenleg nem a területi autonómia kérdése okoz gondot Erdélyben. Ez csak álprobléma. A valódi gond az, hogy a gazdasági válság munkahelyeket szüntet meg, a románok és a magyarok sorsát és életét egyaránt tönkreteszi. Akik a területi autonómiáról beszélnek, csak elvonják a figyelmet a valós veszélyről, a gazdasági válságról” – hangsúlyozta.

Úgy vélte, kampányérdek vezeti azokat a román és magyar politikusokat, akik a területi autonómia ügyét meglovagolják. Hangsúlyozta: az SZDP következetes marad a nemzeti kisebbségeket és főként a magyar kisebbséget érintő témák területén. Az RMDSZ a szociáldemokraták szóban forgó következetessége okán nincs jelenleg kormányon, mutatott rá.

A pártelnök rámutatott: amikor az SZDP kormányon volt, azaz 2000 és 2004 között, habozás nélkül megadta azokat a jogokat, „amelyek legitimek és Európa által is elfogadottak”, de kíméletlenül ellenezte az RMDSZ „túlzott követeléseit”.

Geoana szerint azok, akik két hónappal ezelőtt megpróbálták az RMDSZ-t kormányra juttatni (értsd: Traian Basescu), „ma megpróbálják ezt a kérdést egyfajta kampány előtti boxmeccsé alakítani”. Miközben nem akarják észrevenni, hogy az ország régiói közül éppen Erdély a legsebezhetőbb a gazdasági válság szempontjából, mert itt van a legtöbb külföldi beruházás.

Lóitatás Csíkszereda környékén
Lóitatás Csíkszereda környékén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.