Teljes káosz az eltűnt Boeing körül

Az utolsó üzenet nem az volt, mint amelyről eddig beszámoltak, a kutatás pedig kezd kifutni az időből.

Mostoha időjárási körülmények és egyre halványuló remények között folyik a nemzetközi kutatás a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt Boeing 777-es repülőgépe után. A maláj nemzeti légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatát minden jel szerint eltérítették a Dél-kínai-tenger felett, nyolc órával később pedig belezuhant az Indiai-óceánba. A nemzetközi kutatóakciót vezető Ausztrália szerint ma tíz katonai repülőgép – köztük két ausztrál, egy-egy új-zélandi, japán és koreai P3 Orion, egy amerikai Boeing P-8 Poseidon és egy kínai IL-76-es –, illetve kilenc hadihajó fésül át a roncsokért egy 120 ezer négyzetkilométeres területet a Perthtől nyugatra fekvő vizeken. A stirlingi támaszpontról már hétfőn kifutott egy ausztrál hadihajó, a HMAS Ocean Shield, rajta egy ultraszonikus lokátorral, amely a fekete doboz által leadott jeleket észleli, de csak csütörtökön fog a keresés helyszínére érni. Egy-egy-fekete doboz akkumulátora négy hétig bírja. A Boeing 777-esé néhány napon belül – valószínűleg a hét vége felé – lemerül.

Az ausztrál légierő felvétele a keresés helyszínén
Az ausztrál légierő felvétele a keresés helyszínén
Reuters

Bár az Indiai-óceánnak ezen a területén több ország – Kína, Ausztrália, Franciaország és Thaiföld – műholdja is kiszúrt tárgyakat már, több százat is, eddig mindegyikről az derült ki, hogy semmi köze a Malaysia Airlines MH370 jelzésű járatához. A nemzetközi kutatóakciót Angus Houston, az ausztrál légierő volt parancsnoka, volt vezérkari főnök irányítja. Ő kedden azt mondta, nem látott még olyan mentést, amelynek ennyi kihívással kellett volna szembesülnie, ha pedig néhány napon belül nem találnak a Boeing 777-eshez tartozó roncsokat, a következő lépés felülvizsgálatra szorul.

Az időjárási körülmények egyelőre nem sok eredménnyel kecsegtetnek. Vihar van. A hajóknak tornyosuló hullámokkal, a repülőgépeknek nagy széllökésekkel kell megküzdeniük.

Az ügyben három hét után is hatalmas a tájékoztatási káosz, sorra látnak napvilágot az egymásnak homlokegyenest ellentmondó információk. Malajzia kedden jelentette be, hogy a korábbi közlések szerint a Boeing 777-es búcsúja nem a „Minden rendben. Jó éjt." megjegyzés, hanem egy „Jó éjt, Malaysian 370" volt. Kiderült az is, hogy Kuala Lumpur-i közlésekkel ellentétben az MH370 útvonaláról szóló technikai jellegű tájékoztatón nem vesznek részt a műholdas szolgáltatásokat nyújtó brit cég, az Inmarsat képviselői, pedig Malajzia – Nadzsib Razak miniszterelnök – az Inmarsatra hivatkozva tett bejelentést a repülőgép zuhanásáról. Az Inmarsat azt állítja, hogy a tájékoztatóra meg sem hívták.

Ezt a tájékoztatót egyébként azoknak a családoknak tartják, amelyek valamelyik hozzátartozója a repülőgépen ült. A Boeing 777-essel 239 ember – 12 főnyi légi kíséret és 227 utas – szállt fel március 8-án Kuala Lumpurból. Az utasok közül 154-en kínaiak voltak. Miattuk Pekingben tüntetést is tartottak Malajzia ellen, megtévesztéssel vádolva a délkelet-ázsiai ország hatóságait. A hozzátartozók egy része el is utazott Kuala Lumpurba.

A hozzátartozók egy része még mindig reménykedik. A CNN egy maláj férfit, Mohammad Sahril Shaarit szólaltat meg, akinek unokatestvére friss házasként a feleségével ült a repülőgépen. Nászúton – és első külföldi látogatásukon – voltak, amelyre egy éven át gyűjtötték a pénzt. Annyira izgultak – meséli Shaari a párról, hozzátéve, ő személy szerint már elfogadná, hogy az unokatestvére odaveszett, de a többi családdal egyetemben bizonyítékokat és holttesteket szeretne látni, mielőtt végleg lemond a szeretteiről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.