Teherán török közvetítéssel közeledne Washingtonhoz

Irán arra kérte Törökországot, hogy segítsen rendezni három évtizedes ellentétét az Egyesült Államokkal a kétoldalú kapcsolatok helyreállításának lehetséges nyitányaként – árulta el a a török miniszterelnök egy brit napilapnak.

Ezt még az előző elnök, George W. Bush alatt vetette fel Teherán idézte a The Guardiant Recep Tayyip Erdogant, aki hozzátette: akkor továbbította is az üzenetet a Fehér Háznak.

A török kormányfő jelezte, országa kész a közvetítésre, ha ezzel az Egyesült Államok is egyetért. Azt tervezi, hogy a G20  áprilisi londoni csúcstalálkozóján ismét felveti a kérdést immár az új elnöknek, Barack Obamának, aki korábban közölte, hogy nyitni akar Irán felé. Erdogan a kormányfői repülőgép  fedélzetén nyilatkozott, miközben a délkelet-törökországi Mardinba  tartott, hogy részt vegyen a helyhatósági választási kampányban.

Arra a kérdésre, hogy Ankara közreműködhet-e Washington és Teherán között a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatásában, Erdogan kijelentette: „Irán azt akarja, hogy Törökország játsszon közvetítői szerepet. Ha az Egyesült Államok is ezt szeretné, és felkéri Ankarát, akkor Törökország  készen áll erre”.

Tavaly novemberben Erdogan jelezte: országa közvetítőként  pozitív szerepet játszhat abban, hogy kimozdítsa a holtpontról az  iráni atomprogramról szóló tárgyalásokat, de azt nem említette, hogy kapott-e választ Washingtontól erre az ajánlatra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.