Alaya azóta is a Bardóban dolgozik. – Párizsban is megtámadták a Charlie Hebdót. Az életnek mennie kell tovább – mondta a Népszabadságnak az idegenvezető, miután egy női torzón megmutatja a golyónyomokat, amelyeket nem restaurálnak. A múzeumban a kapunál fegyveresek fémdetektorral vizsgálják meg az autók alvázát, az épületbe csak átvizsgálás után lehet betérni. Ezen azonban kevesen esnek át. Ottjártunkkor két tucat turista lézengett a múzeumban, ahol a támadás idején Alaya szerint hatszázan lehettek.
|
Golyónyomok a tárló üvegén
A szerző felvétele |
A tuniszi kormány attól tart, hogy a támadás visszaveti a turizmust, Tunézia egyik fő bevételi forrását. Hivatalos adatok szerint a 11 milliós országban 400 ezer ember él az ágazatból. – Nem hagyhatjuk, hogy ezt tönkretegyék – mutatott rá Nabil Bziouech, az idegenforgalmi minisztérium kabinetfőnöke, miután elismerte, máris csökkentek a számok (azt nem árulta el, hogy mennyivel). Ennek hatását az északkeleti Hammamet bazárában is érzik. – Persze hogy félek! De attól sokkal inkább tartok, hogy elmaradnak a turisták, és nem tudok megélni – mondja Hichem, aki „Szervusz, vízibusz!” kiáltással próbálja becsalogatni a magyarokat kendőüzletébe.
A kabinetfőnök szerint a kormány nem hagyja magát megfélemlíteni, számos szabadtéri fesztivált tartanak. A Népszabadság kérdésére Bziouech azt hangsúlyozta, hogy a fővárosban és az üdülőhelyeken is fokozták a biztonságot. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy hány rendőrt vagy katonát vezényeltek az utcákra.
|
Hichem, a kendőboltos
A szerző felvétele |
A biztonsági erők jelenléte mindenesetre szembetűnő. Tunisz egyik fő látványossága, a bazárhoz vezető út hemzseg a felfegyverzett egyenruhásoktól – és a civil ruhás rendőröktől –, a szögesdróttal körbevett francia nagykövetség leginkább háborús övezetre hasonlít az épület előtt álló tankkal, amelyből katona figyel.
– Vannak, akik azért jönnek, mert meg akarják érteni a történteket, támogatásukról biztosítani a helyieket, és megmutatni, hogy nem félnek –mondta Ahmed Riahi karthágói idegenvezető, aki nem érti a támadást.
– Ez egy toleráns ország. A merénylet az erkölcsünk, hagyományaink és vallásunk ellen való – teszi hozzá. Arra, hogy a tunéziaiak félnek-e a saját országukban, azt válaszolja, mint a helyiek többsége. – Dehogy! Életről és halálról úgyis Allah dönt – mutat a kezében pihenő Koránra.
Szétlőtt példa
Az arab tavasz 2011-ben Tunéziában kezdődött, s a demokratikus átmenet miatt eddig az egyetlen pozitív példaként tartották számon a muzulmán világban.
A márciusi tuniszi merénylet azonban megmutatta, hogy a szélsőségesek az észak-afrikai országban is aktívak. A nagy munkanélküliség, a nehéz gazdasági helyzet és a radikális szalafisták népszerűsége mind hozzájárult ahhoz, hogy Irakban és Szíriában a legtöbb külföldi dzsihadista tunéziai – számukat háromezerre teszik. (K. I.)
