galéria megtekintése

Több mint hetven áldozata van a merényletnek

6 komment

NOL

A vasárnap esti, elsősorban keresztény családokat érintő merényletet, melynek már több mint hetven halálos áldozata van, főleg nők és gyerekek, a Dzsamat ul-Ahrar vállalta magára.

A szakadár szervezet öngyilkos merénylője egy lahori parkban robbantott, ahol a szokottnál is több család volt, elsősorban keresztények a húsvét vasárnap miatt. A bejelentés szerint - amit még mindig vizsgál a rendőrség - ők voltak a célpont.

A támadásban több mint hetvenen meghaltak, és legalább háromszázan megsérültek. A hatóságok arra számítanak, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedni fog. A merénylet helyszínén szülők keresték gyereküket a törmelék között. Egy, a BBC-nek nyilatkozó anya mindkét lányát elvesztette, egyiküknek még a holttestét sem találták meg.

Főleg nők és gyerekek az áldozatok
Főleg nők és gyerekek az áldozatok
Mohsin Raza / Reuters

 

A környék összes nagyobb kórháza átállt vasárnap estétől a sebesültek sürgősségi ellátására. A kórházak előtt és a park környékén aggódó hozzátartozók tömegei gyülekeztek. 

A Dzsamat ul-Ahrar szóvivője szerint a csoport a merénylettel akarta tudatni Navaz Sarif miniszterelnökkel, hogy "beléptek Lahorba", és további támadásokra lehet számítani. A Dzsamat ul-Ahrar a pakisztáni tálibok egy szakadár csoportja, amely az elmúlt hónapokban több támadást is végrehajtott Pakisztánban civil célpontok és biztonsági erők ellen.

Úgy vélik, a támadást egy öngyilkos merénylő követte el vasárnap kora este a Gülsán-e-Ikbál park főkapujának közelében, nem messze a játszóterektől. A hatóságok szerint a robbanószerkezetben csapágygolyók voltak. 

Bizonyítékok után kutatnak a robbantás helyszínén
Bizonyítékok után kutatnak a robbantás helyszínén
Mohsin Raza / Reuters

Egy szemtanú, Danish azt mesélte a Reutersnek, hogy mikor megérkezett vasárnap kora este a parkba, olyan tömeg volt, hogy be sem tudott menni. "Elmentünk egy étkezdébe, hogy együnk valamit, amikor hirtelen egy hatalmas robbanást hallottunk. Kitört a pánik, az emberek minden irányba futottak. Sokukat a park kapui állították meg. Mindenütt holttesteket lehetett látni."

"A robbanáskor a lángok a fák koronája fölé csaptak, és láttam, amint testek repülnek a levegőbe" - emlékezett vissza egy helyi lakos, a harmincéves Haszan Imrán.

Egy másik helyszínen tartózkodó férfi azt mesélte a pakisztáni Geo TV állomásnak, hogy épp az egyik vásári bódé felé tartottak a feleségével és a két gyerekükkel, amikor egy hatalmas robbanást hallottak, ami mind a négyüket a földre taszította. 

Az AP-nek nyilatkozó szemtanú, aki húsz gyereket vitt kórházba, úgy fogalmazott, "leírhatatlan, mennyire tragikus volt a helyzet".

A lahori rendőrfőnök szerint a park könnyű célpont volt a merénylőknek, mert bár Pakisztán "háborúhoz hasonló helyzetben van", nem volt kifejezetten a parkra szóló figyelmeztetés.

Sebaz Sarif, a Pandzsáb tartományt vezető miniszter Twitteren üzent: "Szavakkal nem lehet kifejezni a fájdalmat, hogy azt kell látnunk, gyermekeink vérét ontják a gyávák." Elmondta, hogy akik civilekre támadnak, "nem érdemlik meg, hogy embernek nevezzék őket", és Pakisztán "meg fogja semmisíteni a terroristák infrastruktúráját."

Pakisztánban gyakoriak a tálibokhoz kötődő erőszakos cselekmények, vallási villongások, és a szervezett bűnözés is aktív.

Lahor egyike Pakisztán legliberálisabb és leggazdagabb városainak. Navaz Sarif miniszterelnök politikai bázisának számít, ahol az elmúlt években viszonylag kevés terrortámadás történt.

A Pakisztánban élő keresztények a lakosság 1,6 százalékát alkotják, ezzel ők a második legnépesebb kisebbség az országban a hinduk után. Többségük az alacsony kasztból származó hinduk leszármazottai, akik a brit gyarmatbirodalom idején kikeresztelkedtek. Általában szegények maradtak, és cselédmunkákat végeznek. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.