Talán mégis oltani kellene: járványok sokasága fenyegeti Romániát

Kanyarójárvány van – jelentette be a román egészségügyi minisztérium. Valentin Popescu szóvivő szerint a fővárosi Cantacuzino Intézet analízisei alapján minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kanyaróvírus három halálos áldozatot szedett az elmúlt napokban.
A szaktárca korábban közölte, hogy 2016 első nyolc hónapjában 675 fertőzést regisztráltak, a tavalyi százszorosát. Valentin Popescu azokat a spekulációkat is cáfolta, hogy a járvány mögött az orvosi rendelők rossz ellátottsága állna. Hangsúlyozta, apró fennakadások voltak, de jelenleg is rendelkezésre áll mintegy 380 ezer oltásadag, amely elegendő az összes egy és hét év közötti gyerek beoltására.

Az egészségügyi minisztérium kemény hangú közleményben ítélte el a „felelőtlen oltásellenes kampányt”, miután megállapította, hogy egyenes összefüggés van az beoltott gyerekek egyre csökkenő aránya és a járvány kitörése között. A három halálos áldozat egy év alatti csecsemő volt, tehát még nem érték el azt a kort, amikor beolthatták volna őket, de a minisztérium közleménye szerint a csecsemők nem betegedtek volna meg, ha a nagyobb gyerekek között nem lettek volna olyanok, akik – védőoltás híján – őket is megfertőzték.

Azt ugyanakkor az egészségügyi tárca szóvivője is elismerte, hogy a közösségi és a hagyományos médiában is terjedő ezoterikus kampányon túl az alacsony oltottsági arányhoz az is hozzájárulhatott, hogy főleg vidéken kevés a háziorvos, így egész közösségek nem jutnak hozzá a legalapvetőbb ellátáshoz, amilyen a gyerekek beoltása.

Doina Georgeta Petri, a Beszterce-Naszód megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: Kolozs megye határán, két faluban azonosítottak egy fertőzésgócot, ahonnan a két megyében mintegy 200 gyerekre terjedt át a kanyaró. Feltételezik, hogy a vírus egy roma család Olaszországban megbetegedett gyerekével került be a közösségbe.

Egy augusztus végi tanulmány szerint a vizsgált 190 ország közül Romániában romlott a leginkább a lefedettség az elmúlt két évtizedben, a kanyaró esetében 97 százalékról 80 százalék alá. Szakértők szerint az alacsony oltottsági ráta következtében számos más betegség is felütheti a fejét Romániában, például a gyermekbénulás, torokgyík, merevgörcs, mumpsz, rózsahimlő, járványos agyhártya- vagy tüdőgyulladás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.