Szülészetet ért légicsapás Szíriában

Több mint 300 gyermek született havonta abban az északnyugat-szíriai kórházban, amelyet pénteken leromboltak egy légicsapásban.

A Save the Children által működtetett Kafar Taharim-i kórházban két ember vesztette életét, hárman pedig megsérültek. A nemzetközi szervezet szerint az áldozatok páciensek rokonai voltak. Egyelőre nem tudni, hogy a harcoló felek közül ki indította a támadást.

Az Iszlám Állam (IS) elleni nemzetközi koalíció szíriai légi bombázásaiban számos civil vesztette életét az elmúlt két hónapban – figyelmeztettek jogvédő szervezetek. A légi csapások két éve kezdődtek, és az IS elleni koalíciót vezető USA szerint ez idő alatt 55 civil halt meg. Az Amnesty International és az Airwars szerint azonban valójában tízszer ennyien veszthették életüket a légicsapásokban.

Aleppóban közben már arra készülnek, hogy az ott rekedt mintegy 300 ezer civil humanitárius folyosókon elhagyhassa a várost. A Vöröskereszt hangsúlyozta: a menekülő civileknek védelmet kell nyújtani. A három, helyieknek kialakított folyosón kívül egy negyediket is létre hoznának, hogy a magukat megadó lázadók azon keresztül távozhassanak. A nemzetközi közösség fenntartósáokkal fogadta az orosz terveket, és kérte Moszkvát, hogy ismertesse a részleteket. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.