galéria megtekintése

Az Iszlám Állam után elintéznék a menekültkérdést is

11 komment


Miklós Gábor

Az USA és Törökország együtt foglalná vissza az Iszlám Állam fővárosát, Rakkát. Konfliktust okozhat, hogy a törökök a kurdokat is kiszorítanák a térségből.

Törökország az orosz figyelmeztetéssel dacolva növeli katonai jelenlétét Észak-Szíriában. Újabb tizenöt harckocsit vezényeltek a határ közelébe, amelynek túloldalán már 90 tank és harcjármű van. Eközben a török média azt ünnepli, hogy kiszorították az Iszlám Állam dzsihadistáit a határ menti Dzsarabluszból és a városba visszatért 250 ember, akik onnan menekültek török területre.

Fokozatosan létrejön tehát Észak-Szíriában az a „biztonságos övezet", amelyet Ankara évek óta szorgalmaz. Egyelőre egy kilencven kilométeres határ menti sávot ellenőriznek a törökök és szövetségeseik. Recep Tayyip Erdogan elnök a G20 hangcsoui csúcsértekezletén a repüléstilalmi zóna elrendelését is szorgalmazta.

Erdogan itt egyébként tárgyalt Szíriáról Vlagyimir Putyin orosz államfővel és Barack Obama amerikai elnökkel is. A megbeszélésekről a hazafelé tartó repülőúton számolt be török újságíróknak. Ennek alapján úgy látszik, hogy most Obamával inkább megtalálták a közös hangot, mint Putyinnal. Erdogan elmondta, hogy az amerikaiak azt javasolták, közösen lépjenek fel Rakka, az IS fővárosának elfoglalásáért. Katonai szakértők szerint az amerikaiak esetleg kérhetik, hogy a török hadsereg zárja le a Rakkától északra lévő sivatagos térséget és akadályozza meg a fegyveresek menekülését és újjászerveződését.

 

Meglepő, hogy Erdogan késznek mutatkozott a katonai együttműködésre, és engedékeny hangot ütött meg az az Egyesült Államokkal kapcsolatban azután, hogy nemrég kormánytagok még azzal vádolták Washingtont, hogy támogatta a török puccskísérlet szervezőit. Ma már erről a török sajtóban sincs szó.

Egy másik szíriai török katonai csapás a rezsim által ostromolt Aleppó felszabadítására irányulhat. Ez azonban azzal járhat, hogy a törökök az Aszad-csapatokat támogató oroszokkal, esetleg iráni zsoldban álló erőkkel ütköznek meg. Ezt aligha akarják kockáztatni.

A török katonák és szövetségeseik most az Eufrátesz pajzsa hadművelet második szakaszaként al-Bab város elfoglalását tűzték ki célul. A határ túloldalán egy tíz kilométeres zónát a Szabad Szír Hadsereg (törökök által is kiképzett, Nyugat-barátnak mondott erő) szállt meg, de ezt nem tartják elegendőnek. Azért is fontos Erdogannak a határtól távolabb lévő al-Bab bevétele, mert mindenáron meg akarja akadályozni, hogy az észak-szíriai kurdok egyesíthessék területeiket, s így megalakulhasson az egységes, autonóm kurd terület.

Erdogan a G20 előtt is megismételte, hogy országa az Iszlám Államot és a kurd ellenállást ugyanolyan terrorszervezetnek tartja. amit az USA vitat, a kurd fegyvereseket tartják legjobb szövetségesüknek a dzsihadistákkal folytatott harcban. Nyíltan beszélnek a törökök arról is, hogy kiszorítják a kurdokat Manbidzsból, ahonnan azok nemrég verték ki az IS-t amerikai részvétellel. A gyors támadást most az akadályozza – írják a török honlapok –, hogy ott amerikai különítményekkel kellene esetleg megütközniük. A török művelet deklarált célja, hogy egy 40 kilométeres sávban ütközőövezet létesüljön a két kurd terület között. A nyugatiaknak előtt arra is célozgattak, hogy ez a pufferzóna megállíthatna, vagy megelőzhetne egy újabb menekültáradatot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.