Szocialista esély a második fordulóban

Chilében a jelenleg ellenzékben lévő baloldal jelöltje, Michelle Bachelet fölényesen győzött a vasárnap rendezett elnökválasztáson, 46,7 százalékot kapott, de mivel nem sikerült 50 százalék fölé kerülnie, december 15-én második fordulót kell tartani.

A jelenlegi Sebastian Pinera elnök jobbközép konzervatív pártjának jelöltje, Evelyn Matthei a szavazatok 25,18 százalékát szerezte meg. Ők ketten mérik össze támogatottságukat négy hét múlva. Rajtuk kívül az elnökválasztáson még heten indultak, közülük ketten lépték túl a 10 százalékot: a baloldalon Marco Enríquez-Ominami, aki Bachelet volt párttársaként most a Haladó Párt színeiben indult, a jobboldalon pedig Franco Parisi liberális közgazdász, aki a fiatalok körében vált népszerűvé.

Michelle Bachelet 2006 és 2010 között már volt Chile elnöke. Az akkor mögötte álló baloldali kereszténydemokrata–szocialista összefogáshoz a mostani elnökválasztás előtt csatlakozott a Chilei Kommunista Párt is, így keresztelték át a koalíciót Új Többségre (Nuova Mayoría). Matthei a 25 százalékkal felülmúlta az közvéleménykutatások által jósolt eredményt, így a jobboldal jelöltje vasárnap este annak a reményének adott hangot, hogy a második forduló nem lesz előre lefutott, azon nyílt vetélkedés várható.

Vasárnap nemcsak elnök-, hanem parlamenti választásokat is rendeztek a latin-amerikai országban, amelyeken a mintegy 13 millió választásra jogosultnak kevesebb mint 50 százaléka vett részt. A Pinochet-diktatúra (1973–1990) alaptörvénye kötelezővé tette a választási részvételt. Ezt csak a közelmúltban törölték, egyúttal 18 évre csökkentve le a korhatárt. A konzervatív lap, az El Mercurio éjszakai előrejelzése szerint a 120 tagú képviselőházban az ellenzéknek várhatóan 69 voksa lesz, s a balközép ugyancsak többséget élvez majd a szenátusban.

A december 15-i győztest jövő márciusban iktatják majd be. Amennyiben az előrejelzések beigazolódnak, akkor Bachelet lesz még négy évre Chile elnöke. Három fő ígéretet tett a választási kampányában. Először is, hogy a Pinochet-féle alkotmány helyett újat írat, de ígéretet tett arra is, hogy a hatéves mandátuma alatt új ingyenes felsőoktatási rendszert építtet ki, aminek költségvetési feltételeit – és ez a harmadik ígéret – új adórendszerrel, az eddiginél igazságosabb teherviseléssel biztosítják. A vetélytársa, a 60 éves Mattheit a Szövetség Chiléért nevű jobboldali tömörülés jelöltje. Ő a választási kampányában a hivatalban lévő Pinera elnök piacbarát politikájának folytatását ígérte.

A La Tercera értesülése szerint az oktatást hónapokig megbénító 2011-es diáktüntetések egykori vezetői közül többen is, így a kommunista Camila Vallejo és a katolikus egyetemisták szövetségének függetlenként indult exelnöke, Giorgio Jackson is parlamenti képviselő lett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.