Szlovákiai magyarok: Gratulációk és kételyek

Több szlovákiai magyar állásfoglalás is megjelent a vasárnapi anyaországi voksolásokról. Berényi József a Magyar Közösség Pártjának nevében gratulált a Fidesz-KDNP győzelméhez.  
Szlovákiai magyarok szavaznak - Mihályi László/Fotó

„Négy éve az Orbán-kormány nehéz körülmények között vette át az ország irányítását, de kitartó munkával sikerült megalapoznia gazdasági fejlődésének alapjait. A kétharmados többség ismételt megszerzését történelmi sikerként értékeljük. Bízunk benne, hogy az újra erős mandátumot szerzett Fidesz-KDNP és a meggyengült Smer-SD megtalálja a közös megoldást a felvidéki magyarság nyitott kérdéséire. Ilyen a kettős állampolgárság problémaköre, Malina Hedvig ügye, vagy a szlovákiai magyarság megmaradásának és gyarapodásának a támogatása"— hangsúlyozta a pártelnök.

Bugár Béla megkeresésünkre ugyancsak elismerését fejezte ki az elsöprő győzelemért. Egyúttal pedig bízik abban, hogy egyenrangú partneri kapcsolat alakul ki a Fidesz-KDNP és a Híd párt között, amely immár ugyanannak az európai pártcsaládnak a tagja, mint a magyarországi kormányerők. – Mindez csak rajtuk múlik, mi nyitottak vagyunk – közölte érdeklődésünkre a szlovákiai párt vezetője.

Öllős László szerint a Fidesz-KDNP nagy arányú választási győzelmét elsősorban az ellenzék gyengeségének, továbbá az ország gazdasági konszolidációjának köszönheti. – A baloldaliak képtelenek voltak bármilyen életképes alternatívát felmutatni, a hatalmon levő politikai szövetség viszont úrrá lett azoknak a társadalmi gondoknak a jelentős részén, amelyeket négy éve örökölt, s ezt az eredményt sok választópolgár kellőképpen értékelte – válaszolta megkeresésünkre az ismert szlovák politológus.

További kérdésünkre kifejtette, hogy más országokban is változtatnak a választási törvényeken, ezért ebben nem lát semmi kivetnivalót. – A magyarországi jogi norma alapján viszont eddig is a „győztes mindent visz" elv érvényesült, ami továbbra is megmaradt – nyilatkozta lapunknak a révkomáromi Selye Egyetem oktatója.

Ardamica Zorán, a parameter.sk leglátogatottabb szlovákiai magyar honlapon megjelent elemzésében többek között leszögezte: „Bárhogy számolom, a magyar parlamenti kétharmad a magyarok negyedének köszönhető. De most már nyilvánvaló, hogy e matematikai csavart is lehetővé tevő választási rendszer nem akar majd a közeli, minimum négyéves jövőben megváltozni" – írta Ardamica.

„Lehet siránkozni a rendszer hiányosságain, ám most teljesen fölösleges. Sőt, akár Fidesz-szavazó valaki, akár nem, ez is egy csavar lesz: tulajdonképpen örülnie kell. Mert egy olyan országban, amelyben megszüntette saját magát az igazi jobbközép és az igazi balközép is, hogy a liberalizmusról ne is beszéljünk, ez a kétharmad és annak birtoklója garantálhatja, hogy az erősödő szélsőségesek nem fogják a mérleg nyelvét játszani. Országos szinten nincs érdemben szükség ugyanis a Jobbikra sem az egyszerű többséghez, tehát a kormányalakításhoz, sem pedig az alkotmányozáshoz. És ez jó. Teljesen világossá vált, hogy a maradék baloldal – ha lezajlanak az uniós választások – vagy összeroppan és újradefiniálja önmagát, vagy pedig újradefiniálja önmagát. Értsd: a kihalásra ítélt dínóknak politikai nyugdíjba kell vonulniuk. És ez szintén jó.

A Fidesz ezúttal is szinte teljes felelősséget kénytelen vállalni az ország és a nemzet sorsáért, s ezt láthatóan örömmel teszi. Dolgozni akar, dolgozzon. Sok sikert hozzá" – hangsúlyozta a közíró.

Kollégája, Veres István, a pozsonyi Új Szó hétfői számában igy vélekedett: „Nem volt tétje a magyarországi választásoknak. Nem azért, mert a győztes biztos befutónak számított. Hanem azért, mert tulajdonképpen senki sem ígért semmit. A baloldali ellenzék is csupán azt hangoztatta, hogy leváltja a kormányt. De mi mást ígérne egy ellenzék? Az LMP és a Jobbik ígéreteivel inkább nem foglalkozunk."

A szerző elemzését így fejezi be: „Meglátjuk, mekkorát üt vissza a hirtelen elővarázsolt gazdasági növekedés, és a rezsicsökkentés. Lehet a mostani győzteseknek bármekkor médiahátszelük, nyolc év után a legjobban kommunikáló pártot is megutálják az emberek. A baloldali ellenzék pedig várhatóan külön-külön kezd új életet. A következő választást a logika alapján nekik kellene nyerniük. Ahhoz viszont többet és jobbat kellene produkálniuk, mint az utóbbi időszakban. Ha ez nem sikerül nekik, akkor könnyen előfordulhat, hogy 2018-ban a Fidesz fő ellenfele a Jobbik lesz" – mutat rá a pozsonyi magyar napilap munkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.