Szlovákia nem akar magyar téliszalámi lenni

Szlovákia hivatalosan is tiltakozott Csehországnál David Cerny cseh művész brüsszeli kiállítása miatt, amely az országot piros-fehér-zöld szalaggal átkötött magyar téliszalámiként mutatja be. A szlovák politikusok még a folklór dicsőítését várják el – állítja a Sme.

Ján Kubis szlovák külügyminiszter tegnap telefonon panaszkodott amiatt, hogy David Cerny cseh művész Szlovákiát piros-fehér-zöld szalaggal átkötött magyar téliszalámiként mutatja be az egy brüsszeli kiállításon. Péntek délelőtt Alekszandr Vondra európai ügyekért felelős cseh kormányfő-helyettes telefonon kért bocsánatot a szlovák diplomácia vezetőjétől. Hangsúlyozta, hogy sem az EU elnökséget betöltő Csehországnak, sem pedig a szerzőnek nem volt szándéka megsérteni egyetlen uniós tagországot sem. Pozsony a magyarázatot elfogadta, s az ügyet lezártnak tekinti.

Szlovákia
Szlovákia

Matús Kostolný, a legnagyobb példányszámú szlovák véleményformáló napilap, a Sme főszerkesztője vezércikkében élesen bírálja a túlérzékeny és sótlan szlovák kormánypárti politikusokat, akiknek a jelek szerint nincs humorérzékük, s azt óhajtják, hogy a kortárs szlovák művészet a nemzeti büszkeséget erősítse. "Ismét olyan korban élünk, amikor a a politikusok dicsőítést várják el, meg a folklór és a szlovák népi hangszerek zengedezését. A kortárs művészeknek pedig ügyelniük kell arra, hogy meg ne sértsék a felsőbbséget" – írja a publicista. A jelenlegi szlovák kormánygarnitúra szerint a magyarok, beleértve a Szlovákiában élőket is, ellenségek, a magyar trikolór feltüntetése bármin, ami szlovák, szerintük annyira sértő, hogy azonnal tiltakozni kell. Szomorú – állapítja meg a főszerkesztő.

A huszonhét tagországot egyaránt sajátos irónivál ábrázolja a szerző. Magyarország térképére a brüsszeli világkiállítás jelképét, az Atomium szerkezetét helyezte rá, ám a hatalmas gömbök görögdinnyék, az összekötő csövek pedig csabai kolbászrudak.

Lapunk megkeresésére Vondra, az európai ügyekért felelős cseh kormányfő-helyettes elmondta: napjaink Európájában nincs helye semmiféle cenzúrának. Még akkor sem, ha a cseh kormány a történtek miatt kényes helyzetbe került. - Őszintén szólva, én is meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a megbízott cseh képzőművész megszegte az ígéretét és a cseh kabinet által megrendelt alkotást nem a tagországok egy-egy művészével készítette el, amiért Cerny személyesen kért bocsánatot Mirek Topolánek kormányfőtől, Karel Schwarzenberg külügyminisztertől és tőlem – nyilatkozta a cseh politikus.

Cerny cseh internetes portáloknak kifejtette, hogy a cseh művészetet rendszerint a groteszk felülnézet jellemezte, s ennek a hagyománynak és stílusnak a szellemében járulunk hozzá Csehország soros uniós elnöksége jelszavának, a "Korlátok nélküli Európáért" valóra válásához - közölte a cseh szobrász, aki ismét hangoztatta, hogy kétségtelenül provokatív alkotásával a sztereotípiák és a hamis mítoszok ellen lépett fel a művészet eszközeivel, s továbbra is bízik abban, hogy az európai országok és polgárok többsége képes lesz az önreflexióra.

(POZSONY)

Helyén marad az Entropa

Az Európai Tanács épületének több emelet magas előcsarnokában az egyik falat foglalja el a műanyag mozaik, amelyet az elnökségre készülő cseh kormány rendelt meg Cernytől, abban a tudatban, hogy a művész az összes tagállamból felkér még valakit a mozaik egy-egy darabjának elkészítésére. A cél az volt, hogy a cseh mottót – Európa korlátok nélkül – jelképezzék, megmutatva azokat az előítéleteket, amelyeket még meg kellene haladni, hogy Európában valóban unióról lehessen beszélni. Cerny eleve úgy döntött, maga állítja össze a hatalmas tablót. Kitalált még huszonhat nevet, hozzá huszonhat pályafutást, életrajzot, azzal a szándékkal, hogy kiderítse, mit tűr el ma az unió, képes-e szembenézni az elavult, de máig élő sztereotípiákkal.

A műalkotást hétfőn tették közszemlére a csehek, külön brosúrában méltatva a huszonhét állítólagos alkotót. Még örültek is, hogy rögvest vita kerekedett egyes országok ábrázolásából, például abból, hogy a mozaikon Bulgária úgy néz ki, mint egy pottyantós vécé. A hivatalos leleplezést csütörtökre tervezték, de Cerny maga is lelepleződött, gyorsan kiderült a csíny, s ezért a cseh elnökség magyarázkodni kényszerült.

Alexandr Vondra Európa-ügyi miniszter csütörtökön azt mondta, csalódott, hogy Cerny nem tartotta magát a megállapodáshoz, de az Entropa nem egyéb, mint műalkotás, s a maga részéről a cseh kormányzat védelmezi a művészi önkifejezés szabadságát, a szólásszabadságot. A műalkotás marad a helyén ebben a félévben. Aki megbántva érzi magát, attól Vondra bocsánatot kért. Hozzátette: a cseh államnak, az adófizetőknek ez nem került pénzbe, a költségeket az alkotók és magánemberek állták. Az Entropa nem képviseli a cseh elnökség véleményét az unióról – tette hozzá.

Az előcsarnok szinte megtelt újságírókkal, akik elsöprő többsége nagy tapssal üdvözölte David Cernyt. Ő azt mondta, nem akart senkit sem megsérteni, pusztán az előítéleteket, az ostoba kliséket akarta bemutatni. Ez sikerült…

(BRÜSSZEL)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.