Szlovák harcosok is voltak az Iszlám Állam seregében

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tavalyi évre vonatkozó jelentését tárgyalta pénteken zárt ülésen a szlovák parlament. A jelentés szerint legalább tíz szlovákiai katona az Iszlám Állam oldalán, közel száz pedig Kelet-Ukrajnában harcolt.

A dokumentum egy rövidített, konkrétumokat azonban nem tartalmazó változata a titkosszolgálat honlapján is elérhető, a teljes szöveget pedig a kormányfőn kívül a bűnüldöző szervek is megkapták. A titkosszolgálati jelentés részleteibe a teljes szöveget meghallgató parlamenti képviselők avatták be a sajtót írja az ujszo.com

„A harcosok száma tíz alatt volt, de napjainkban már szinte nulla, mivel meghaltak" - mesélte Anton Martvoň smeres képviselő az IS hadseregében szolgáló honfitársai kapcsán a TASR hírügynökségnek. A képviselő azt állítja, a titkosszolgálat név szerint ismeri az illetőket.

„Az Ukrajnában harcolók pontos számát nehéz meghatározni. Érvényes azonban, hogy aki idegen hadseregben szolgál, bűncselekményt követ el."

Az SIS veszélyt lát az Iszlám Állam Ausztriába visszatérő egykori harcosaiban, akik a határok nyitottsága miatt könnyen eljuthatnak Szlovákiába is. Bugár Béla, a Híd elnöke úgy véli, a titkosszolgálatoknak az ukrajnai harcokból visszatérőket ellenőriznie kellene. 

A jelentés nyilvános változatában megemlítik még, hogy a szlovák jobboldali szélsőségesek száma nem emelkedett, baloldali szélsőséges akció szinte nem is volt. A titkosszolgálat információi az offshore cégek mellett elsősorban a nagy állami építkezési megrendelésekre, az állami és az uniós támogatásokra vonatkoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.