Szíven lőttek egy gárdistát Kijevben

Hátbatámadásnak és ukránellenes megmozdulásnak nevezte Petro Porosenko ukrán elnök a decentralizációs alkotmánymódosítást ellenző szélsőséges jobboldali tüntetők hétfői véres támadását a kijevi parlamentnél.

 

Az államfő kora este televíziós üzenetben ítélte el az összetűzést, amelynek egy halottja és nagyon sok - Arszen Avakov belügyminiszter adatai szerint 122 - sérültje lett.

"Ez egy ukránellenes akció volt, amelynek kivétel nélkül minden szervezőjét szigorú jogi felelősségre kell vonni" - szögezte le. Elmondta, hogy személyes ellenőrzése alá vonta a vizsgálatot, tanácskozott a rendvédelmi szervek vezetőivel, akiknek pontos utasításokat adott a nyomozás átláthatóságára vonatkozóan. Az elnök hangsúlyozta, hogy nem csupán a támadás végrehajtóit, de annak szervezőit, beleértve a politikaiakat is felelősségre kell vonni.

Az államfő kiemelte, hogy a diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően - beleértve az ő múlt heti brüsszeli látogatását - már három napja nem vetettek be Kelet-Ukrajnában a szakadár erők nehézfegyvereket és nem halt meg egyetlen ukrán katona sem. "Közben egyesek pártjuk zászlajának reklámjáért és néhány önkormányzati helyért honfitársaikat ölik Kijevben. Kinek a kezére játszottak, kinek a malmára hajtották a vizet ma ezek a 'álpatrióták'? A válasz nyilvánvaló" - fogalmazott Porosenko.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök felszólította valamennyi politikai erőt, hogy nyilvánosan ítélje el a történteket. "Mint az ország egyszerű állampolgára követelem, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék azt, aki gránátot dobott a rendvédelmi erők tagjai közé, és kioltotta egy gárdista életét" - hangoztatta.

Közben az egészségügyi minisztérium közleményében arról írt, hogy az összecsapás után 21-en - köztük a rendvédelmi erők képviselői és civilek - fordultak lőtt sebbel orvosi segítségért. Arszen Avakov belügyminiszter pedig a Twitteren azt írta, hogy mégis szíven lőtték a gárdistát, aki belehalt a sérülésébe a műtőasztalon. "Korábban azt gondolták, hogy repesz találta el, de kiderült, hogy valaki lesből lövöldözött is" - tette hozzá a miniszter magyarázatul.

A szélsőségesen nacionalista Szabadság (Szvoboda) és más ukrán radikális pártok tüntetői azután csaptak össze a parlamentet védő erőkkel, hogy a törvényhozás első olvasásban jóváhagyta Petro Porosenko államfőnek az alkotmány módosítására tett javaslatát, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek. A decentralizációs célú alkotmánymódosításra Kijev ígéretet tett a kelet-ukrajnai rendezést célzó, februárban megkötött minszki megállapodásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.