A bejelentés után több százan ünnepelték a döntést az alkotmánybíróságként is szolgáló testület épülete előtt. A bíróság és a Kongresszus épülete közötti, betonnal borított széles tér általában üres a nyári forróságban, ám most a tömeg miatt az úton is csak egyetlen sávon, lépésben engedték át a rendőrök az autókat.
„Szavakkal nem lehet leírni, milyen boldog vagyok" – válaszolta a NOL kérdésére Matthew Brown, egy ötven év körüli férfi, aki a washingtoni önkormányzatnál dolgozik. Amint meghallotta a hírt, elindult a legfelsőbb bíróság épülete felé. „De előbb hazaszaladtam a szivárványos zászlómért.
Nagyon lassú folyamat volt, mire ide jutottunk,
sokat kellett rá várni” – mondja mosolyogva. Partnerével 10 éve van együtt, két év után vettek közösen egy házat Washingtonban. Akkor bejegyeztették élettársi kapcsolatukat, azóta hordanak jegygyűrűt is. Most majd elgondolkodnak a házasságon is – igaz, ezt az amerikai fővárosban már 2010 óta megtehették volna.
Helen Gibson és Catherine Rudder viszont azonnal összeházasodott, amint az legálissá vált a városban.
Kapcsolatuk 29 éve tart, de sokáig csak egyikük vállalhatta fel a szerelmüket nyilvánosan.
Gibson egy nonprofit szervezetnél dolgozott, ahol már a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek is megadtak minden családi kedvezményt. „Catherine fotója is kint lehetett az íróasztalomon, senkit sem zavart" – meséli a nő, akinek a párja azonban csak néhány éve vállalhatta a nyilvánosság előtt, hogy meleg. Rudder egy kongresszusi képviselő irodáját vezette évtizedeken át. „Akkoriban egy déli, konzervatív képviselő nem engedhette meg magának, hogy nyíltan leszbikus kabinetfőnöke legyen" – magyarázza. Ma már mindketten nyugdíjasok, azóta bátran vállalhatják kapcsolatukat.
Isten még nem szólt, hogy ellenére lenne
A tömegben sétálva egyértelmű, hogy a hírt hallatán rengeteg ember jött ki legfelsőbb bíróság elé a környező kormányhivatalokból. Kosztümös nők és öltönyös férfiak belépőkártyákkal a nyakukban fényképezkednek.
Sok a heteroszexuális pár is,
ők szintén beállnak szelfizni. Audrey Wilson és Rebecca Vince is a munkahelyéről szaladtak ki ünnepelni a tömegbe. „Megkérdeztem a főnökömet, ledolgozhatnám-e a délutánt holnap. Elengedett" – mondja Wilson. Hamar kiderül, hogy a két huszonéves nő nem egy pár, és nem is az LGBT közösség tagjai, de fontos számukra, hogy a meleg és leszbikus barátaik is házasodhatnak. Vince szerint jó Washingtonban lakni, mert itt lehet egy ilyen történelmi pillanatban, ráadásul joghallgatóként is érdekelte a döntés. „És jó tudni, hogy a mi generációnk volt a változások hajtóereje.
A fiatalok sokkal elfogadóbbak.
Jó volt látni azt is, hogy sokan vannak itt kint olyan táblákkal, amelyek arról szólnak, hogy a meleg közösség egyenjogúsága nem összeegyeztethetetlen a hittel” – veszi vissza Wilson a szót.
Ám a döntésnek nem mindenki örült. A tömegben ellentüntetők is voltak, akik transzparenseikkel azt hangoztatták, hogy Isten a házasságot egy nő és egy férfi szövetségének szánta. Az 51 éves michigani Christine Weick állítása szerint 63 napja áll a legfelsőbb bíróság épülete előtt. „Nem vagyok semmiféle szervezet tagja. Isten ebbe nem egyezne bele. A Biblia azt mondja, a homoszexuálisok nem fognak a mennybe jutni. A legmagasabb rendű bíróság odafent van, és egy ember sem változtathatja meg azt, Isten szerint mi a helyes” – érvel.
A bíróság négy konzervatív tagja a melegházasság legalizálása ellen szavazott, és mindannyian különvéleményben indokolták döntésüket.
Úgy vélik, hogy a bíróság ezzel a döntéssel túllépte a hatáskörét,
mert ebben a kérdésben az embereknek, népszavazásnak kellett volna kimondania a végső szót. „Mégis, mit képzelünk magunkról, kik vagyunk? Nincs más választásom, mint ellenezni" – olvasta fel tőle szokatlanul heves véleményét John G. Roberts főbíró. Antonin Scalia szerint pedig a döntés „veszélyt jelent az amerikai demokráciára" mert az alkotmányt írta át egy nem az emberek által választott, kilencfős testület.
„Nézzen ránk, hát lehetnénk ennél unalmasabbak?”
A pénteki döntést több évtizedes harc előzte meg a bíróságokon. Massachusetts volt az első állam, ahol összeházasodhattak a meleg és leszbikus párok, ott erre 2004 óta van lehetőség. Azóta népszavazások és perek sokasága folyt a témáról szinte minden amerikai államban – eddig ugyanis sem a szövetségi kormány, sem a legfelsőbb bíróság nem volt hajlandó az egész országra vonatkozó döntést hozni, azt az egyes államokra bízta. A melegházasság kérdése még 2012-ben is olyan kényes volt, hogy amikor Barack Obamát a választásokra készülve Joe Biden alelnök egy elszólása nyilatkozatra kényszerítette a témában, sokan gondolták azt, hogy még akár az újraválasztását is veszélybe sodorhatja.
Obama végül egy tévéinterjúban szólalt fel az azonos neműek házassága mellett, ám hangsúlyozta, hogy az egyes államoknak maguknak kell erről dönteniük. Az, hogy az elnök kiállt az LGBT közösség egyenlő jogai mellett, fontos lépés volt, ám
az ország nagy része egy vállrándítással elintézte és semmi hatása nem volt
a választásokra. A felmérések szerint a lakosság többsége akkor már egyetértett azzal, hogy a melegek és a leszbikusok is összeházasodhassanak. A Gallup felmérései szerint 2011 decemberében fordult a kocka, ekkor voltak épp egyenlő számban azok, akik ellenezték és támogatták a melegházasságot. Ma már az amerikaiak 60 százaléka szerint jár ez a jog az LGBT-közösségnek.
Rudder szerint igaz, hogy a mai fiatal generáció sokkal elfogadóbb, mint a korábbiak, ám úgy véli, a változások nem hirtelen jöttek. Csupán néhány év alatt fordult meg a közvélemény és a jogi környezet a melegházasság kérdésében, ám voltak előzményei. „Társadalmi változások esetén nagyon sokáig a felszín alatt forronganak a folyamatok. Rengetegen dolgoztak ezért a napért már évtizedekkel ezelőtt is." Gibson szerint viszont az volt a legfontosabb lépés az egyenlőség felé, hogy az emberek az elmúlt években végre rájöttek: a melegek is csak hétköznapi, középosztálybeli emberek, akik közöttük élnek. „Nézzen ránk, hát lehetnénk ennél unalmasabbak?"
