Szíria: kórházak szándékos támadásával vádolják az oroszokat

Kórházak elleni szándékos támadással vádolja az Amnesty International a szíriai kormánycsapatokat és az őket segítő orosz légierőt. A nemzetközi emberi jogi szervezet állítása szerint „meggyőző bizonyítékaik” vannak arra, hogy az elmúlt 12 hétben, Aleppo tartományban legalább hat alkalommal vettek célba egészségügyi intézményt, és legkevesebb három civil meghalt, 44 pedig megsebesült ezekben az akciókban, amelyeket az AI háborús bűncselekményeknek minősít.

Oroszország viszont következetesen tagadja, hogy harci gépei polgári létesítményekre mérnének csapásokat, és hasonlóan nyilatkozott a szír elnök is. Bassár el-Aszad ugyanakkor hozzátette, hogy a háborúban elkerülhetetlen a civilek halála is.

Az Orvosok az Emberi Jogokért nevű megfigyelő csoport kimutatásai szerint Szíriában a háború öt éve alatt eddig 346 támadás ért gyógyító létesítményeket, és 705 egészségügyi dolgozó vesztette életét ilyen hadműveletek miatt. A kimutatás szerint 315 támadást szíriai kormányegységek vagy orosz erők hajtottak végre – áll az AP amerikai hírügynökség jelentésében.

Ami a legutóbbi legsúlyosabb esetet illeti: február 15-én az észak-szíriai Aleppo és Idlíb tartományokban legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapás, és a támadásokban az ENSZ szerint közel ötven civil halt meg, köztük gyerekek – emlékeztet az MTI. A támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „a nemzetközi jog súlyos megsértésének” tekinti. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője, Steven Warren ezredes is azt mondta, hogy feltehetően orosz vagy szíriai harci repülők bombázták le az észak-szíriai kórházakat és iskolákat, de Moszkva határozottan visszautasította a vádakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.