Szijjártó: Egyes európai politikusoknak csak szánalmas kirohanásokra futja

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Európa meggyengülésének és rendkívül nehéz helyzetének egyik legfőbb oka az, hogy olyan nyilatkozatok hangzanak el, mint amilyet a luxemburgi külügyminiszter tett, és amely arról tanúskodik, hogy európai politikusoknak fogalmuk sincs, hogy miként kell megoldani a rendkívül súlyos menekülthelyzetet.

"Egyes európai vezetők erejéből csak az ilyen szánalmas és hazug kirohanásokra és személyeskedésekre futja, miközben Európa a közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb kihívását éli át" - mondta Szijjártó Péter az MTI-nek pénteken telefonon adott nyilatkozatában.

A magyar külügyminiszter Jean Asselborn luxembourgi külügyminiszter csütörtök esti tévényilatkozatára reagált. Az EU soros elnöki tisztét ellátó Luxemburg külügyminisztere a ZDF televízió egyik műsorában azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök brüsszeli tárgyalásain azt mondta: a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma.

"Az embernek néha szégyenkeznie kell Orbán Viktor miatt. Ő olyan ember, aki sok mindent tönkretett Magyarországon, és sok mindent tönkretett, ami az Európai Unió értékeit illeti" - mondta Asselborn.

"Remélem, hogy (Orbán Viktor) nem lesz példa mások számára, akik az Európai Unió egyik legnagyobb kihívásával néznek szembe, legyen az a háború vége, humanitárius szempontból, vagy ami az összetartást illeti. Nincs szükségünk ilyen kijelentésekre" - folytatta a luxemburgi külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Asselbornéhoz hasonló nyilatkozatok gyakorlatilag az elismerései annak, hogy a nyilatkozónak fogalma sincsen arról, hogyan kell megoldani ezt a rendkívül súlyos problémát. Asselborn nyilatkozata azért fest rendkívül szomorú képet, mert az Európai Unió elnökségét képviselő külügyminiszter adta, miközben pont az EU elnökségének kell élen járnia abban, hogy a kihívásokat a valós nevükön nevezzük, és biztosítania kell, hogy mindenki tartsa be ebben a tekintetben is az uniós szabályokat - tette hozzá a magyar külügyminiszter.

"Ehhez képest az EU elnökségét képviselő külügyminiszter hazug és személyeskedő kirohanásában pont azt a politikust támadja, aki nevén nevezi ezt a rendkívül súlyos kihívást, és akinek a kormánya azon rendkívül kevés kormányok közé tartozik, amelyek ebben a tekintetben is minden bevándorlással kapcsolatos szabályt betartanak" - mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint ha minden uniós tagország betartaná az összes, bevándorlással kapcsolatos közös jogszabályt, akkor Európára jóval kisebb teher nehezedne, mint most.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.