Szigorú törvénnyel emlékeznek a Sandy Hook gyermekeire

Connecticutban több mint száz új fegyvertípus kerül tiltólistára, betiltják a nagy kapacitású tárakat és ellenőrzik a vásárlókat is.

A szenátus után a képviselőház is jóváhagyta, így már csak Dannel Malloy demokrata kormányzó aláírása hiányzik ahhoz, hogy Connecticutban életbe lépjen az Egyesült Államok egyik legszigorúbb fegyverkorlátozási törvénye. Az új jogszabály Connecticutban betiltja a tíznél több tölténnyel rendelkező tárakat, több mint száz új fegyvertípust – főleg támadófegyverként ismert félautomata sorozatlövőket – vesz tiltólistára, előírja, hogy a fegyvervásárlókat az ügylet előtt ellenőrizzék, és nyilvántartást vezet a fegyverekkel kapcsolatos visszaélésekért korábban felelősségre vont személyekről, akik Connecticutban ezután nem vehetnek maguknak fegyvert.

A törvényt az alatt a sokkhatás alatt terjesztették be, amelyet a newtowni Sandy Hook általános iskolában rendezett mészárlás jelentett, amikor tavaly decemberben egy húszéves fiatalember, Adam Lanza 26 embert – köztük 20 kisgyermeket – lőtt le, miután behatolt az iskolába, majd magával is végzett. A Barack Obama vezette demokrata adminisztráció ezután jelezte, hogy szövetségi szintű fegyverkorlátozást akar, de mivel az erről szóló törvényjavaslat a nagyhatalmú fegyverlobbi által támogatott washingtoni képviselők és szenátorok miatt aligha megy át, egyelőre állami szinten dől el a kérdés.

A szövetségi törvényjavaslatot a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke, a demokrata Dianne Feinstein terjesztette be januárban. Esélyeit ékesszólóan jelzi, hogy március közepén a szenátusban az a jogi bizottság is éppen hogy csak, a pártvonalak mentén bólintott rá, amelyik a szövetségi törvényjavaslatokról dönt a teljes szenátusi szavazás előtt. Feinstein ezután érezhető csalódottsággal jelentette be, hogy a 157 támadófegyver betiltásáról szóló részt kiveszik a törvényjavaslatból, mielőtt a szenátus elé vinnék.

Big Sandy Shoot, a legnagyobb gépkarabély-kiállítás az Egyesült Államokban. A támadófegyverek tilalmát kiveszik a szövetségi törvényjavaslatból
A man look at different rental guns displayed during the Big Sandy Shoot in Mohave County, Arizona March 22, 2013. The Big Sandy Shoot is the largest organized machine gun shoot in the United States attended by shooters from around the country. Vintage and replica style machine guns and cannons are some of the weapons displayed during the event. Picture taken March 22, 2013. REUTERS/Joshua Lott (UNITED STATES - Tags: SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.