Szerbiai lett az ukrán gázkirály

Szergej Kurcsenko ukrán gázkirály gyorsított eljárással jutott szerb állampolgársághoz - ezt állítja a belgrádi Blic napilap. Ukrajna hetedik leggazdabb vállalkozója többszáz millió eurós vagyonnal és orosz állampolgársággal rendelkezik, neve a volt kijevi hatalom ellen bevezetett szankciók idején került fel a brüsszeli feketelistára. Mivel Kurcsenko elsősorban gázzal kereskedik, a feltételezések szerint az energetikai minisztérium javasolhatta az állampolgárság gyorsított megadását.

A lap névtelenségbe burkolózó forrása szerint Kurcsenko vagyona egy részét valószínűleg Szerbiában fekteti majd be. A jogász végzettségű Kurcsenko 19 évesen 200 ezer dolláros tőkével rendelkezett, és cége mindössze néhány év alatt 300 millió dolláros éves bevételre tett szert. A Lukoiltól felvásárolt egy kőolajfinomítót, és ma már 150 benzintöltő-állomással rendelkezik, de övé többek között a németországi Sparschweingas lánc is. Amikor az ukrajnai Forbes vagyona eredetét kezdte el firtatni, Kurcsenko megvásárolta a magazint.

Kurcsenko a hatalomváltást követően elhagyta Ukrajnát, és miután Fehéroroszország nem fogadta be, Moszkvába költözött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.