Székely autonómia: a román külügyminiszter a tüntetés helyett a közvitára voksol

Nem "lelkesedik" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlatean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán.
A szociáldemokrata politikust szerdán, a Titulescu Alapítvány fórumán kérdezték a kormányban részt vevő magyar érdekképviselet törvénytervezetéről, amelynek egy munkaváltozatát múlt héten a román sajtó ismertette.

"A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk" - mondta Corlatean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években "stabilitás" volt Romániában.

"Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk. Nem jelenti azt, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában" - hangoztatta a román diplomácia vezetője.

A rendezvényt házigazdaként moderáló - a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott - Adrian Nastase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a "Fidesz politikájához való idomulás" jele, és a szövetségen belüli generációváltással áll összefüggésben.

Az RMDSZ szerda este bejelentette, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön sajtóértekezleten ismerteti a szövetség autonómia-statútumát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.