Százezeres kormányellenes tüntetés a Vencel téren

Több mint százezer demonstráló követelte ma kora délután Prágában Petr Necas kormányának azonnali lemondását, a szegényeket és a középrétegeket sújtó újabb megszorító intézkedéseik újragondolását, éspedig úgy, hogy a tervezettnél igazságosabb legyen a közteherviselés.

Csehország minden régiójából főleg különvonatokkal és -autóbuszokkal érkeztek a tüntetők. Jaroslav Zavadil, a Cseh-és Morvaországi Szakszervezetek Szövetségének (CMKOS) vezetője beszédében tehetetlennek és népnyúzónak nevezte a jelenlegi jobbközép kormányt, amelynek újabb és újabb adóemeléseken és megszorító intézkedéseken kívül nincs más ötlete az ország súlyos gazdasági gondjainak enyhítésére.

Részt vett a tüntetésen Bohuslav Sobotka, az ellenzéki cseh szocdemek (CSSD) elnöke is, aki azt hangoztatta, hogy az ország szociális robbanás előtt áll, mert a lakosság többsége már nem képes elviselni az újabb terheket. –Egyetlen kiút a Necas-kormány azonnali lemondása és előrehozott választások kiírása – jelentette be, hatalmas tapsot aratva. Több felszólaló azt javasolta, hogy amig a kabinet nem távozik, addig havonta tartsanak országos demostrációkat. A rendszerváltás óta a mai volt az egyik legnagyobb méretű kormányellenes tüntetés. Rendbontás kora délutánig nem történt.

Csehországban jövőre 15, illetve 21 százalékra emelik a kétkulcsos általános forgalmi adót, a nyugdíjak pedig csupán az infláció mértékének egyharmadával emelkednek. A jövedelmi adó két évig még a szuperbruttó bér 16 százaléka lesz, 2014-től pedig ismét a bruttó összeg 20 százaléka. 2013-tól három éven keresztül a havi 100 ezer korona (hozzávetőleg 1,1 millió forint) felett keresők 7 százalékos, úgynevezett szolidáris adót fizetnek a felső határként megszabott összeget meghaladó részből.

Idén januártól a kórházi ellátásért az eddigi hatvan helyett napi száz koronát (hozzávetőleg ezerkétszáz forint – a szerző megj.) kell fizetni, minden vényért harmincat, az esti és hétvégi ügyeleteken a sürgősségi ellátásért pedig hatvan koronát kérnek. Idén az ötven koronánál olcsóbb gyógyszerek árát teljes mértékben a beteg fizeti meg. A drágábbakból is kevesebbet térítenek a biztosítók. Az ellátáshoz felhasznált legkorszerűbb eszközök és anyagok már nem ingyenesek. Ugyancsak az év elejétől legfeljebb gyermekekként 216 ezer korona lehet a gyes, s a szülők döntik el, hogy ezt az összeget két, három vagy négy év alatt veszik-e fel. Betegség esetén az első három héten a munkaadónak kell fizetnie a táppénzt. A szociális segély egy részét januártól majd csak azok kaphatják meg, akik bekapcsolódnak a közhasznú munkálatokba.

Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter a prágai köztévében (CT) azzal érvelt, hogy csak ezekkel az újabb megszorításokkal tudják a jövő év végére a GDP három százaléka alá szorítani az államháztartási hiányt. Hozzátette: Csehország államadóssága idén 114 milliárd koronával nőtt, március végére immár 1,613 billió koronára rúgott, vagyis minden állampolgárra 154 ezer korona adósság jut.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.