Szankciókat függesztettek fel az új alkotmányért cserébe

Az új alkotmány megszavazása miatt az Európai Unió mentesített 81 zimbabwei állampolgárt és nyolc céget a szankciók alól.

A döntés azután született meg, hogy a hónap elején "sikeres, békés és hiteles" népszavazást tartottak az új alkotmányról, áll az EU közleményében.

A szankciók alól egyelőre 81 zimbabwei állampolgár és nyolc cég mentesül, Robert Mugabe elnökre és tíz szövetségesére azonban továbbra is érvényesek maradnak, írja a BBC. Az EU 2002-ben az emberi jogok megsértése és a politikai erőszak miatt vezette be a szankciókat, többek között utazási tilalmat. Zimbabwe szövetségesei már korábban is sürgették, hogy szüntessék meg a büntetőintézkedéseket, azoknak ugyanis negatív hatásuk van a gazdaságra.

A 2008-as választások során elharapódzott az erőszak, Mugabe és ellenfele, Morgan Tsvangirai jelenlegi miniszterelnök azóta megosztja a hatalmat. Idén azonban új választásokat írnak majd ki.

A Mugabe és Tsvangirai által is támogatott új alkotmány kiterjeszti a polgári jogokat, és korlátozza az elnöki hatalmat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.