Szakítana Rogán kerületével az erdélyi testvérváros

A gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat által megkötött testvérvárosi szerződés azonnali felbontását kéri a székelyföldi város huszonhat közszereplője – tudta meg a Kolozsváron megjelenő Krónika.
A gyergyószentmiklósi városházán iktatott beadványban az áll, hogy a Rogán Antal vezette Lipótváros „testvérvároshoz méltatlan módon járt el, ennek következtében súlyos károkat szenvedett Gyergyószentmiklós városa, illetve Mezei János polgármester". A dokumentum utal arra a jogvitára, amely a két önkormányzat közös tulajdonú cége, a Monturist Kft. kapcsán alakult ki, és odáig fajult, hogy Lipótváros képviselője feljelentette a gyergyószentmiklósi polgármestert. Mezei János ellen ügyészségi eljárás indult, és felfüggesztették tisztségéből.

A Krónika birtokába került beadványból kitűnik, hogy a testvérvárosi kapcsolat megszakítását több vállalkozó, közintézményben dolgozó, helyi döntéshozó és nyugdíjas, köztiszteletben álló személy kéri, a kezdeményező pedig Árus Zsolt vállalkozó, a Székely Nemzeti Tanács gyergyószéki alelnöke. Utóbbi elmondta, meggyőződése, hogy az V. kerülettel kötött testvérvárosi kapcsolat már nem szolgálja azt a célt, amiért létrejött, tehát kár fenntartani, a szerződésbontás pedig nem árthat a Monturist-kérdésben. „Ha lett volna akarat, eddig már megoldják a problémákat. Ha nem akarják megoldani, akkor azon a testvérvárosi kapcsolat léte nem segít" – összegzett Árus Zsolt.

Mint arról beszámoltunk, az év elején Virág Zsoltnak, a Lipótváros többségi tulajdonában lévő Monturist Kft. igazgatójának a feljelentése alapján indult büntetőeljárás Gyergyószentmiklós polgármestere ellen. A román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Mezei hivatali visszaélést követett el, amikor a város nevében eladott egy olyan telket, amely a Monturist Kft. tulajdonában volt. A Gyilkos-tó melletti, 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül.

Nagy Zoltán, a hivatalától eltiltott Mezei Jánost helyettesítő alpolgármester a Krónikának elmondta: jelzésértékű a szerződés felbontását sürgető dokumentum, melyen mindkét önkormányzatnak el kellene gondolkodnia.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.