Svédország kiadja Varsónak az auschwitzi felirat ellopásának megrendelőjét

A svéd hatóságok kiadják Lengyelországnak azt a svéd férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte a ma múzeumként működő auschwitzi egykori náci haláltábor kapuján elhelyezett hírhedt felirat ellopását - közölte az illetékes svéd körzeti bíróság csütörtökön.

A 34 éves Anders Högströmöt a Lengyelország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján februárban vették őrizetbe Svédországban.

Az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) szövegű feliratot röviddel karácsony előtt lopták el a tábor bejáratáról. Két nappal később a lengyel rendőrség megtalálta a vasból készült, a tolvajok által három részre vágott feliratot, és őrizetbe vett öt büntetett előéletű lengyel férfit. Ketten közülük azt vallották, hogy egy volt svéd neonáci, nevezetesen Anders Högström megbízásából követték el a kulturális örökség részét képező műtárgy ellopását. A bűncselekményt beismerő három elkövetőre az ügyész 2 és fél évig terjedő szabadságvesztést fog kérni, másik két társuk szerepét még vizsgálják a hatóságok.

A holokauszt jelképévé vált felirat ellopása nemzetközi felháborodást váltott ki, főként Izraelben és zsidó csoportok körében.

Högström ügyvédje közölte, hogy védence valószínűleg fellebbezni fog a kiadatását elrendelő bírósági határozat ellen, mert úgy véli, hogy Lengyelországban nem lesz része elfogulatlan eljárásban. Amennyiben a fellebbezést elutasítják, tíz napon belül kiadják őt a lengyel hatóságoknak.

Högström azt mondta a bíróságon, hogy az egyik lengyel gyanúsított a lopás után kapcsolatba lépett vele, és megkérdezte, tudna-e segíteni neki a felirat eladásában. A svéd férfi azt állítja, hogy értesítette a hatóságokat, amikor tudatosult benne, hogy bűncselekmény történt.

A svéd szélsőjobboldal szakértői szerint Högström alapította és vezette a Nemzetiszocialista Front elnevezésű svéd neonáci csoportot a 90-es években. 1999-ben azonban elhagyta a szervezetet, amikor annak két tagját rendőrgyilkossággal vádolták meg, és azóta a szélsőjobboldal aktív ellenfele lett. Bár tagadja, hogy az auschwitzi felirat ellopásához bármi köze lett volna, a svéd médiában ellentmondó nyilatkozatokat tett a bűnügyben játszott szerepéről.

Az eredeti felirat valószínűleg nem kerül vissza a tábor bejárata fölé, mert ott túlságosan ki van téve az időjárás viszontagságainak. Időközben másolattal pótolták, amely minden bizonnyal végleges lesz. Az eredeti a helyreállítás után a múzeum többi kiállítási tárgya között lesz megtekinthető.

Auschwitzban (a mai Oswiecimben) és a közeli Birkenauban (Brzezinka) 1,3-1,5 millió ember halt meg gázkamrákban, kivégzésekben, illetve betegségek, éhezés vagy más okok következtében. Túlnyomó többségük különböző európai országokból odahurcolt zsidó volt. Közülük mintegy 400 ezret Magyarországról deportáltak a haláltáborba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.