Spanyolok is harcoltak a kelet-ukrajnai szeparatisták oldalán

Az ibériai ország rendőrség pénteken letartóztatott nyolc személyt, akik a kelet-ukrajnai szeparatisták oldalán harcoltak Kelet-Ukrajnában. Többek között gyilkosságban való részvétel és Spanyolország nemzeti érdekeivel szembeni magatartás ellenük a vád. Azt vallották, hogy több száz olasz, némettel és franciával együtt fogtak fegyvert a kijevi kormány hadserege ellen.
Hat városban hajtották végre rajtaütéseket. Akiket őrizetbe vettek, valamennyien 20 és 30 év közötti spanyolok, lapértesülések szerint hatan közülük decemberben, ketten pedig egy hete tértek haza Ukrajnából. Hárman közülük volt katonák. A spanyol elhárításnak felvételei vannak arról, hogy egyenruhában, Kalasnyikovval felfegyverkezve fordultak meg a donyecki és a luhanszki hadszíntereken.

Gyilkosságban való részvétellel, illegális fegyvertartással és Spanyolország nemzetközi érdekeivel szembeni magatartással vádolják őket. Ez utóbbi szerint cselekedetükkel megsértették a kormány által képviselt semlegességet az ukrajnai konfliktusban – irta az ABC című lap.

Állítólag valamennyien baloldali vagy szélsőbaloldali beállítottságúak, múlt nyáron csatlakoztak a kelet-ukrajnai szeparatistákhoz. Saját pénzen utaztak – néhányan Moszkva érintésével – a helyszínre, ahol nem kaptak zsoldot, a kiképzésükről készített képeket és videókat pedig maguk tettek fel Facebookra vagy a Twitterre. A rendőrségi kihallgatásról kiszivárgott információk szerint a vallomásukban az áll, hogy több száz külföldi, így főleg olasz, francia és német önkéntes is harcol az szeparatisták k oldalán. Egyikük kommunistának vallotta magát, ám azt mondta, hogy a külföldiek között neonácik is vannak.

Ez az első eset, hogy egy uniós tagállamban ilyen letartóztatásra került sor az ukrajnai polgárháborúban háborúban való részvétel miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.