Spanyol vizsgálat Izrael ellen

Spanyolországban vizsgálat indult izraeli katonák és politikusok ellen egy 2002-es támadás miatt, amelyben 14 civil palesztin vesztette életét a Gázai övezetben. Az akkori légierőparancsnokot és a védelmi minisztert is emberiesség elleni bűntettel gyanúsítják.

Egy emberi jogi szervezet feljelentése nyomán Fernando Andreu bíró azon az alapon indította meg a vizsgálatot, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűnök ügyében Spanyolországban ítéletet  lehet hozni még akkor is, ha a gyanított bűncselekmény más országban  történt.

Az izraeli hadsereg 2002-ben célba vette a Hamász radikális  palesztin mozgalom egyik vezetőjét, és meg is ölte, de az akcióban 14 civil személy is életét vesztette, köztük a célszemély több családtagja, és más ártatlanok.

A feljelentés többek között Benjámin ben-Eliézer akkor izraeli védelmi minisztert, jelenlegi infrastrukturális minisztert, Dan Halucot, a légierő akkori parancsnokát, Doron Almog tábornokot, a  nemzetbiztonsági tanács egykori elnökét, valamint az akkori vezérkari főnököt és hírszerzési főnököt vádolja az emberiesség elleni bűntettel.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egy közleményben „esztelenségnek” minősítette a vizsgálatot, leszögezve, hogy mindent megtesz a leállíttatásáért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.