Sötét felhők

Ciprus jobban teljesít – tűzhetné zászlajára a szigetország kormánya, ám még korai nagy összeget költeni népszerűsítő kampányokra. A Nemzetközi Valutaalap országjelentése egy sor remek adatot hoz Ciprusról, a kockázatok azonban csak nem csökkennek.

A gazdaság a válság óta először növekszik: az első negyedévben 1,5 százalékot, egész évre 0,2 a prognózis. Az államháztartás elsődleges egyenlege pozitív, s ez középtávon is így maradhat. Az államadósság még magas – a GDP száz százaléka felett tetőzik –, de a tendencia ezt követően meredek csökkenést mutat.

A ciprusi reformok a bankszektor megszilárdítása mellett az adósság visszafogásáról és az állam túlköltekezésének megállításáról szóltak. Az adóemelések révén a GDP majd három százalékával nőtt az elvonás 2012 óta. A kiadások leverése egyebek mellett a jóléti kiadások faragásában, de olyan tételekben is megnyilvánult, mint a Cyprus Airways bezárása, ami a GDP 0,4 százalékával csökkentette a kiadásokat.

A Bank of Cyprus egyelőre stabil
A Bank of Cyprus egyelőre stabil
Yiannis Kourtoglou / Reuters

A növekedés ugyanakkor egyelőre elég törékeny, a belső és külső kockázatok egyaránt gondot okozhatnak. A munkanélküliség nagyon magas szinten ragadt, 16,1 százalékról jövőre csak 15,1 százalékra csökken, s még 2020-ban is tíz százalék feletti lesz. A bankrendszer sem sziklaszilárd: 2012 végén több mint 125 milliárd euró volt a betétállomány, ez 2014 végére 80 milliárd alá csökkent, majd a tőkekorlátozás áprilisi feloldása után még tovább esett.

Ideje leakasztani az offshore cégért. Az EU és az OECD agresszív adótervezés és titkosított pénzforgalom elleni fellépése a szigetországot sem hagyta érintetlenül. Ciprus az anonimitás jelentőségének csökkenése miatt sokat vesztett korábbi keresettségéből, és nem feltétlenül jobbak a feltételek, mint más uniós országban – mondta Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. A korábban vonzó névtelenség és az adófizetés félillegális trükkökkel való kikerülése már a múlté. Ez okoz némi kiesést, de ennél fontosabb a nimbusz elveszítésének megjósolhatatlan hatása.

Még nagyobb csapás Ciprus számára, hogy két legfontosabb kereskedelmi partnere éppen Görögország és Oroszország. Az orosz piac adta 2013-ban az export 17 és a GDP kilenc százalékát, és minden negyedik eurót az orosz turisták költöttek el a szigeten, ami a GDP négy százalékát tette ki. A forgalom azonban igencsak megcsappant: a 2014 első negyedévétől számított egy év alatt ötödével, azóta pedig újabb 17 százalékkal csökkent az orosz turisták aránya. A Görögországba irányuló export már 2013-ra a felére esett a 2006-os 13 százalékról, az idén pedig 0,1-0,2 százalékponttal veti majd vissza a növekedést a görög szenvedés. Külön kockázat, hogy a banki betétállomány 14 százaléka görög tulajdonú leánybanknál van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.