Soros félmilliárd dollárral segíti a menekülteket

Egyebek közt bevándorlók által működtetett vállalkozásokba fektetnek be az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és a Nemzetközi Menekültügyi Szervezettel együttműködve.

Félmilliárd dolláros befektetéssel segíti a kényszerű migráció okozta válság kezelést Soros György. A magyar születésű amerikai milliárdos, akinek vagyona a Bloomberg szerint 25 milliárd dollárt tesz ki, az előtt a találkozó előtt hozta nyilvánosságra a kezdeményezését, amelyre – az ott zajló nemzetközi menekültkonferenciához kapcsolódóan – az Obama-kormányzat hívta az amerikai üzleti elit képviselőit az ENSZ New York-i központjába, hogy vállalásokat tegyenek a krízis enyhítésére.

A cél az, hogy a közjó érdekében használják a magánszektort – idézte a kezdeményezést ismertető közlemény Sorost, aki elmondta: frissen indult, úgynevezett startup és már működő cégekbe, szociális kezdeményezésekbe, menekültek és bevándorlók által üzemeltetett vállalkozásokba fognak befektetni, és reményei szerint más üzletemberek is követik majd a példáját.

A befektetések Soros nonprofit szervezeteinek a tulajdonába kerülnek, a tőlük származó hasznot pedig a milliárdos által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány programjainak finanszírozására használják fel. A programot az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) és a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) nevű segélyszervezettel együttműködve tervezik végrehajtani.

Filippo Grandi, a világszervezet menekültügyi főbiztosa támogatja Soros kezdeményezését. „A menekülteknek pénzügyi és jogi szolgáltatásokra, képzésre és munkalehetőségekre van szükségük, és hisszük, hogy a magánszektor különösen jól tudja segíteni az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítését" – mondta. David Miliband, az IRC elnöke azt hangoztatta, hogy az általa vezetett szervezet kész segíteni Soroséknak a befektetési lehetőségek felkutatásában, mindenekelőtt olyanokéban, amelyek segítik a munkahelyteremtést a befogadó közösségekben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.