galéria megtekintése

Soha nem is tűnt el az ebola

0 komment

NOL/MTI

További 450 millió euró (kb. 140 milliárd forint) támogatásról döntött pénteken az Európai Bizottság azon afrikai országok számára, ahol a legsúlyosabb az ebolajárvány, közben a korábban fertőzésmentesnek nyilvánított Libériában új megbetegedést észleltek.

Libériát májusban nyilvánították fertőzésmentesnek, azonban az azóta felbukkant első megbetegedés a vizsgálatok szerint közeli rokonságot mutat a korábbi törzzsel - számolt be pénteken az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization - WHO). Ez azt mutatja, hogy a nyugat-afrikai országból soha nem tűnt el teljesen a betegség. 

"Ezt bizonyítja, hogy a vírus közeli rokonságot mutat a környéken korábban előfordult megbetegedésekkel" - állítja Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője, megerősítve a genetikai elemzések korábbi, Reuters által is ismertetett eredményeit.

"Tehát vagy egy túlélőtől kapta el, vagy egy nem azonosított forrásból került a közösségbe."

 
Az ebola tüneteire figyelmeztető felirat Libériában
Az ebola tüneteire figyelmeztető felirat Libériában
James Giahyue / Reuters

Június 30-án jelentették közel két hónap után az első ebolás megbetegedést Libériában, amikor egy 17 éves fiú, Abraham Memaigar testében mutatták ki a vírust Margibi megyében.

Az eset megdöbbentette a hatóságokat, mivel Memaigar a fertőzés gócpontjaitól, Guinea és Sierra Leone határától távol élt, és úgy tudni, nem került kapcsolatba utazókkal sem.

Eddig azt hitték, hogy az ebola csak 21 napig képes életben maradni a legtöbb testnedvben, mint a vér vagy a hányás, de a spermában és a puha szövetekben - mint a szem - akár hónapokkal a gyógyulás után is kimutatható.

Sierra Leone 171,4 millió, Libéria 121 millió, Guinea pedig 148,9 millió euró uniós támogatást kaphat a talpra álláshoz. További nyolcmillió euróból az unió mindhárom országot érintő projekteket fog finanszírozni - írja az MTI. Egészségügyi, mezőgazdasági, infrastrukturális, oktatási, közlekedési, szennyvízkezelési projektek valósulhatnak majd meg EU-forrásokból, Brüsszel emellett az érintett országok gazdasági stabilizációját is segíteni szeretné. A felajánlás révén az uniós intézmények hozzájárulása az ebolajárvány elleni fellépéshez és a kialakult helyzet kezeléséhez 869 millió euróra (mintegy 271 milliárd forint) emelkedik.

"A vészhelyzet mindaddig nem múlik el, míg az új esetek száma nulla nem lesz"

- idézi a bizottság közleménye Hrisztosz Sztilianidiszt, a bizottság humanitárius válságkezelésért felelős tagját, aki az ebolajárvány elleni uniós intézkedéseket is koordinálja. A politikus hivatalosan az ENSZ által összehívott New York-i konferencián teszi majd meg a felajánlást az unió nevében. A ciprusi biztos azt is tudatta: mivel Libériában továbbra is észlelnek új megbetegedéseket, változatlanul magas szintű készültségre van szükség.

Neven Mimica nemzetközi fejlesztésért felelős uniós biztos emlékeztetett, hogy a járvány nem csak egészségügyi katasztrófa, de súlyos károkat okozott a gazdaságban, az oktatásban és a kereskedelem területén is, ezért is kell ezeknek az országoknak ilyen szerteágazó területeken segítséget nyújtani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.