Soha ilyen rosszat nem gondoltak még Magyarországról

Csak negatív színben jelenik meg Magyarország az arab sajtóban a mostani menekültválság kapcsán – mondta lapunknak Manyasz Róbert orientalista.

Az arab nyelvű médiát követő kutató szerint soha ilyen rossz képünk nem volt még, mint most. Manyasz szerint az arab lapok, internetes felületek, tévék sora küldött tudósítókat hozzánk, akik rendszeresen közvetítik azokat a negatív sztereotípiákat, amelyek magyar hivatalos részről elhangzanak a Közel-Keletről érkezőkről. A vezető hírforrásnak számító al-Dzsazíra és más, az arab nyelvterületen nézett hírtévék is köztük vannak. Manyasz ráadásul úgy látja, hogy a tudósítások végül a valós helyzetnél feketébb képet festenek a menekültekkel kapcsolatos magyar viszonyról.

A kutató szerint korábban Magyarországnak inkább pozitív képe volt az arab médiában. Az ottani sajtót többnyire húsz vagy akár ötven éve ott működő szakemberek irányítják, az ő eddigi kedvező attitűdjük fordult az ellenkezőjére. Évtizedek alatt felhalmozott kapcsolati, emberi tőke veszik most el – állítja. Manyasz Róbert szerint mindennek gazdasági következményei is lesznek. Az orientalista úgy gondolja, hogy a menekültáradat előbb-utóbb véget ér, de a negatív hatások nyoma sokáig fennmarad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.