Skóciában továbbra is a függetlenség a cél

Nicola Sturgeon jelenlegi skót miniszterelnök-helyettest választották a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé.

Sturgeon a Skóciát kormányzó SNP éves kongresszusának pénteki nyitónapján, megválasztásának hivatalos bejelentése utáni beszédében közölte: minden korábbinál szilárdabb meggyőződése, hogy Skócia a jövőben független országgá válik. Egyenes utalást tett arra is, hogy erről újabb népszavazást szeretne.

Alex Salmond, az SNP vezette skót kormány mostani miniszterelnöke a függetlenségről rendezett – az elszakadást ellenző tábor győzelmével végződött – szeptemberi népszavazás után jelentette be, hogy az SNP kongresszusán nem jelölteti magát újból pártvezetőnek, és utódja megválasztása után a kormányfői tisztségből is távozik.

Nicola Sturgeont – aki tíz évig volt Salmond helyettese az SNP-ben, és 2007 óta skót miniszterelnök-helyettes – a jövő héten választja az edinburghi parlament Skócia új kormányfőjévé.

A szeptember 18-án megtartott referendumon a Skócia függetlenné válását ellenző erők győztek 55,3 százalékos szavazataránnyal; a függetlenségre a választók 44,7 százaléka voksolt. A népszavazáson példátlanul magas, 85 százalékos volt a részvételi arány.

Nicola Sturgeon a közép-skóciai Perth városában rendezett SNP-kongresszus első, pénteki munkanapján, immár a párt vezetőjeként kijelentette: Skócia csak abban az esetben válhat függetlenné, ha ezt a skótok többsége egy referendumon megszavazza.

Ennek lehetséges időpontjára nem tett utalást. Pénteken azonban, még a kongresszus kezdete előtt a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: álma az, hogy Skócia az ő SNP-vezetői időszakában függetlenné váljon. Nem adott viszont egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az újabb függetlenségi népszavazás kiírásának ígérete szerepel-e majd a 2016-os skóciai parlamenti választásokra kidolgozandó SNP-programban. Szavai szerint ha a brit kormány gátat akar szabni az újabb referendum iránti „egyre erőteljesebb" skóciai követeléseknek, akkor ígéretének megfelelően még tovább kell bővítenie a skót kormány döntési jogköreit.

David Cameron brit miniszterelnök azonban már a népszavazási eredmény bejelentése után határozottan kizárta a referendum belátható időn belüli megismétlését. Cameron a szeptemberi népszavazás másnapján leszögezte, hogy a referendum a skóciai függetlenség kérdését „egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte", és nincs mód az ismétlésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.