„Senki sem tagadhatja, hogy népirtás történt”

Senki sem tagadhatja, hogy húsz éve Srebrenicában népirtás történt, hiszen a bűncselekmények elkövetőinek célja egy népcsoport (a muszlim bosnyákok) kiirtása volt – hangsúlyozta Theodor Meron, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) elnöke csütörtökön Szarajevóban egy nemzetközi konferencián.
A szarajevói rádió honlapjának beszámolója szerint a törvényszék elnöke kiemelte: a népirtás meghatározásakor nagyon fontos bizonyítani, hogy az elkövetők célja egy konkrét nemzeti vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása volt. Hozzátette: Srebrenicában az volt a cél, hogy fizikailag megsemmisítsenek egy csoportot, és a gyilkosságok mellett kényszer-kitelepítések is voltak. "A Srebrenicában történtek a bosnyák muszlimok elleni népirtás volt. Ezt senki nem tagadhatja, mert az elkövetők egy teljes embercsoportot akartak megsemmisíteni" - szögezte le Theodor Meron.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a holland békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. Az ott történteket a II. világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb mészárlásnak tartják.

Serge Brammertz hágai főügyész aláhúzta: a vérengzés a nemzetközi jog és a hágai törvényszék szerint is népirtásnak minősül. Kijelentette, hogy a srebrenicai mészárlás nem spontán módon történt, hanem létezett egy előre elkészített terv, és "mindent a hatalom legmagasabb szintjén beszéltek meg". Hozzátette: népirtásnál nem az számít, hogy hány embert gyilkoltak meg, hanem hogy fennállt egy embercsoport kiirtásának a szándéka.

A főügyész emlékeztetett arra is, hogy a Nemzetközi Törvényszék mandátuma hamarosan lejár, ezt követően pedig az egyes országok bíróságai veszik át a bűncselekmények felderítésének felelősségét.

A szarajevói nemzetközi konferencia a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéssorozat része volt. A július 11-i központi rendezvényre mintegy 30 külföldi delegációt és körülbelül 50 ezer embert várnak a szervezők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.