Segélyosztás vagy orosz invázió lesz hamarosan Kelet-Ukrajnában

Oroszország közel 300 teherautónyi segélyszállítmányt indított útjára Moszkvából Kelet-Ukrajnába. A nyugat lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy beigazolódnak-e a sejtelmek, és Oroszország valóban arra használja-e a segélyt, hogy bevegye Donyecket.
BBC tájékoztatása szerint a szállítmány egyebek között több száz tonna gabonából, tápszerből, gyógyszerből és áramfejlesztőből áll. Helyi forrásokra hivatkozva korábban már megírtuk, hogy Donyeck közelében egyre kevesebb az áru, a bankok – az orosz Szberbank fiókjának kivételével – bezártak. A szakadárok tegnap azt mondták, hogy a várost humanitárius katasztrófa fenyegeti, nincsenek gyógyszerek, akadozik az áram- és a vízszolgáltatás, Luganszkban pedig már a szemétszállítás is leállt.

Az ukrán haderő nem titkolt szándéka, hogy bevegye Donyecket és Luganszkot, az ott élőket már fel is szólította otthonaik elhagyására. A news.ru hírportál tegnapi közlése szerint reggel tíz és délután két óra között biztosítanak ehhez a helyieknek egy humanitárius folyosót.

A nyugat attól tart, hogy a humanitárius segély csupán álca, és Oroszország a kelet-ukrajnai nagyvárosok ukrán haderő általi bevételét kívánja megakadályozni. A Reuters szerint a határ orosz oldalára45 ezer katonát vezényeltek, ami a NATO szerint annak a jele lehet, hogy Moszkva katonai beavatkozásra készül Kelet-Ukrajnában.

Több vezető is óva intette ettől Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy a beavatkozással Oroszország nemzetközi jogot sértene, az Európai Bizottság elnöke pedig állítólag telefonon figyelmeztette Putyint.

A Kreml azonban hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére Moszkvának kötelessége segíteni a bajba jutott civileken, és mindezt nemzetközi szervezetek, többek között a Vöröskereszt bevonásával teszi. A szervezet azonban közleményben tudatta, hogy még beleegyezésre és ígéretre vár mind az ukrán, mind az orosz féltől, hogy valóban az emberek megsegítése lesz a szállítmány célja, nem pedig katonai hadműveletek véghez vitele.

Korábban Petro Poroshenko ukrán elnök is a segély mellett emelt szót, ám hangsúlyozta, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának együttműködésével lehet csak eljuttatni a szállítmányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.