Schmitt: mi már megszoktuk a takarékosságot

A visegrádi együttműködés országait kevésbé érintette a gazdasági válság, mint több nagy nyugat-európai államot, mert a közép-kelet-európai térségben élők hozzászoktak a takarékossághoz - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Visegrádon a V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfői tanácskozásának szünetében.

Schmitt Pál újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: ebben a régióban „mi megszoktuk a takarékosságot, megszoktuk a nadrágszíj eggyel beljebb való húzását és azt, hogy a közös célok elérése érdekében egyéni áldozatokat kell vállalni."     Az államfő kifejtette: a V4-országok térségét így kevésbé érintette a gazdasági válság, mint stabil, erős, nagyobb európai országokat, amelyek már az euróövezet tagjai. Nem csak Görögországról van szó, a válság leküzdéséért komoly erőfeszítéseket kell tenni szinte minden nyugat-európai országban - mondta Schmitt Pál.

Szombati visegrádi találkozójukon a V! államfői együttműködésük elmúlt húsz évének eredményeit méltatták, kiemelve, hogy az együttműködés elérte eredeti célját, a tagországok euroatlanti integrációját, és az után is hatékony kooperációs forma maradt.

A V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfői tanácskozásuk után közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Schmitt Pál magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, a regionális együttműködésnek nincs alternatívája, a V4 országai földrajzi, történelmi és gazdasági szempontból is egymásra vannak utalva.

Václav Klaus cseh államfő szerint a V4-nek köszönhetően országaik között megerősödött a barátság. Bronislaw Komorowski lengyel elnök pedig azt emelte ki: a V4-nek a jövőben is hatékonynak kell maradnia, hogy a szerveződés közösen képviselhesse a négy ország érdekeit az EU-ban. Ivan Gasparovic szlovák államfő hangozatta, a V4-ben nem azt kell hangsúlyozni, ami eltávolíthatja az országokat egymástól, hanem azt, ami összeköti őket.

A négy köztársasági elnök két plenáris ülésen tekinti át a visegrádi együttműködés eddigi két évtizedének eredményeit és aktuális kérdéseit
Visegrád, 2011. október 8. Ivan Gasparovic, a Szlovák Köztársaság elnöke (b), Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnöke (b2), Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köztársaság elnöke (b3) és Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke (j) köszönti egymást. Megkezdődött Visegrádon a V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfőinek tanácskozása, ahol a négy köztársasági elnök két plenáris ülésen tekinti át a visegrádi együttműködés eddigi két évtizedének eredményeit és aktuális kérdéseit. MTI Fotó: Kollányi Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.