Scheppele: Magyarországon a jog nem korlátozza, hanem követi a politikát

Magyarország szövetségeseinek át kell látniuk a módosítás ködén. Mostanra világosnak kell lennie, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és pártja nem ismer semmiféle korlátot a hatalomért való hajszában –közli a The New York Times Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában Kim Lane Scheppele alkotmányjogász írását.

A The New York Times Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában közölte Kim Lane Scheppele princetoni alkotmányjogász hosszú és részletes írását A módosítás köde címmel, írja a Galamus-csoport.

A szerző már a bejegyzés elején kiemeli, hogy ha Áder János magyar államfő aláírja, akkor a „Negyedik Módosítás” eltörli az Alkotmánybíróságnak az emberi jogokat védő, több mint húsz évnyi döntését, és visszaveszi azokat az engedményeket, amelyeket Európának tettek az elmúlt év nehéz alkudozásai során, amikor a Fidesz-kormány egyre erősebben építette ki a hatalmát.

Scheppele felsorolja, hogy kik kritizálták az alaptörvény módosítását: a külföldi elítélő véleményeken kívül említést tesz a civil megmozdulásokról és Sólyom László cikkéről is. Mindezek ellenére a Fidesz által uralt magyar parlament elfogadta a Negyedik Módosítást a kormányzó párt megbízható kétharmados többségével, azért, mert – mint a kormány szóvivői mondják – ezek pusztán „technikai” módosítások, amelyek miatt senkinek nem kellene aggódnia. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a múlt héten az Európa Tanács főtitkárának levélben próbálta elmagyarázni, hogy az alkotmány változtatásai miért nem veszélyesek, Kumin szóvivő pedig megpróbálta leegyszerűsíteni a laikus hallgatóság számára, miről is szól a Negyedik Módosítás. A szerző szerint ezekből a nyilatkozatokból láthatjuk, hogy a magyar kormány ködbe akarja burkolni a saját lábnyomait.

A kormány tagadja, hogy az alkotmánymódosítás visszaveszi azokat az engedményeket, amelyeket az európai testületeknek tett. Scheppele kifejtette, hogy Európa bírálta a túlzott hatalmat, amelyet az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének adtak. Tavaly Magyarország némileg meghátrált, és néhány korlátot állított a hivatal abszolút teljhatalma elé. Ám egy alkotmány célja az, hogy bizonyos jogi elveket mások fölé helyezzen, hogy az alsóbbrendűeket a felsőkhöz lehessen mérni. Ha az európai testületeknek ígért garanciák csupán olyan törvényekben léteznek, amelyek nem konzisztensek az alkotmány valamely rendelkezésével, akkor ezeket az alsóbb törvényeket alkotmánysértőnek lehet minősíteni. A Negyedik Módosítás távol áll attól, hogy pusztán technikai jellegű legyen, mert erős felhatalmazásokat emelt alkotmányos szintre, miközben a felhatalmazásokra ígért korlátozásokat az alsóbbrendű jogszabályokban hagyta.

A szerző példaként hozza fel, hogy a Negyedik Módosítás az Országos Bírói Hivatal elnökét felhatalmazza „a bíróságok központi igazgatási ügyeinek intézésére”, miközben a bírák csupán „részt vesznek a bíróságok igazgatásában”. (13 [1] cikk) Mi történik tehát azzal a felhatalmazással, amelyet tavaly adtak a bíróknak, hogy ugyanis olyan irányelveket dolgozzanak ki, amelyek korlátozzák azt, amit az OBH elnöke tehet? Mi van akkor, ha a bíráknak vétójogot adtak az OBH elnökének bizonyos jogkörei felett, ami mellett a Velencei Bizottság érvelt?  Egy jövendő Alkotmánybíróság könnyen alkotmánysértőnek találhatja az OBH elnökének abszolút hatalmába való beavatkozásokat. Hiszen azok a korlátozások, amelyeket Magyarország a hivatal hatalmának korlátozására elfogadott, nem kerültek be az alkotmányba.

Európa amiatt is aggódott, hogy az OBH elnöke bármely ügyet elvehet attól a bíróságtól, amely a törvény alapján tárgyalná. A Negyedik Módosítás most beemeli az alkotmányba az OBH elnökének teljes körű felhatalmazását arra, hogy a gyorsabb megoldások érdekében áthelyezzen ügyeket. Európa engedményeket vívott ki ebben a kérdésben: az OBH elnökének most indokolnia kellene, hogy az adott ügyeket miért szignálja át más bíróságra. Ezek az engedmények azonban nem kerültek be magába az alkotmányba.

Európa engedményeket kényszerített ki a magyar kormánytól a médiaszabályozás területén is. Ám a Negyedik Módosítás sajtókorlátozásokat vezet be a választási kampányok idejére. Navracsics azzal érvel, hogy a Negyedik Módosítás „a kampányköltségek csökkentése érdekében”, valamint azért tilt minden politikai hirdetést a választási kampányok idején, kivéve a közmédiában közölt hirdetéseket, hogy „a pártoknak egyenlő lehetőségeket biztosítsanak”. Nem említi meg azonban, hogy a közmédiát egy korábbi „takarékossági kampány” keretében nagyrészt megtisztogatták azoktól, akik a demokratikus ellenzékkel rokonszenveztek. Mint ahogy azt sem említi, hogy a közmédia jóval kevesebb magyart ér el, mint a kereskedelmi média. És azt sem, hogy ezek a pártok egyáltalán nem hirdethetnek az országos médiában, ha nincs országos pártlistájuk.

A szerző szerint mostanáig igaz lehetett, hogy az alkotmánybírák megmentik az alkotmányos rendet a hatalom szorítása ellenére. A Fidesz-kormány azonban két héttel ezelőtt már kiegészítette az Alkotmánybíróságot egy új bíróval, és a 15 tagú testületbe szánt kilencedik bírója nevét jövő hónapban teszi közzé. Scheppele úgy véli, nem kell meglepődnünk, ha a bíróság új többsége az újonnan módosított alkotmány rendelkezéseit arra használja fel, hogy lecsapjon azokra a jogszabályokra, amelyeket a Fidesz-többség nyomás alatt fogadott el, és amelyek most korlátozzák a kormány hatalmát abban, hogy azt tegyen, amit csak akar.

Mi a helyzet azzal a bírálattal, amely szerint a Negyedik Módosítás megtámadta az Alkotmánybíróságot, amikor a döntéseit megsemmisítette és hatályon kívül helyezte? – teszi fel a kérdést az alkotmányjogász. Navracsics és Kumin a válaszában egyaránt azzal érvel, hogy a Negyedik Módosítás új felhatalmazásokat ad a testületnek. A Negyedik Módosítás valóban megadja az Alkotmánybíróságnak a felhatalmazást, hogy az alkotmányosság szempontjából vizsgálja az alkotmánymódosításokat. Ám a bíróság csupán formai szempontból mérheti fel az alkotmányellenességet, vagyis csak azt vizsgálhatja, hogy a módosításokat a megfelelő módon fogadták-e el. Ezzel a jogkörrel az Alkotmánybíróság már rendelkezett, ebben tehát nincs semmi új. Ugyanakkor a testülettől kifejezetten megtagadják a lehetőséget, hogy az alkotmánymódosításokat lényegi alkotmányellenességük szempontjából vizsgálja, vagyis abból a szempontból, hogy a módosítások tartalmilag nem alkotmányellenesek-e. Más szóval nem vizsgálhatja a testület azt, hogy a módosítások nem sértik-e az alkotmányban más helyen garantált elveket. Ez új korlátozás. Ráadásul a Negyedik Módosítás eltöröl több mint húsz évnyi emberi jogokat védő alkotmányos esetjogot: és ezt a kormány meg sem próbálta védeni. Mi több, a kormány most újra (mert egyszer már alkotmánysértőnek minősítették) beemeli az alkotmányba az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását, úgyhogy sohasem vizsgálhat elfogadott költségvetési vagy adótörvényeket olyan időszakokban, amikor az ország költségvetési nyomás alatt áll.

Végül Navracsics és Kumin egybehangzóan azt állítja, hogy a Negyedik Módosítás pusztán „technikai”, mert a Negyedik Módosítás számos eleme már szerepelt korábbi alkotmánymódosításokban, amelyeket csak eljárásjogi okokból semmisített meg az Alkotmánybíróság. Így – mondják ők – nem jelent támadást az Alkotmánybíróság ellen olyan alkotmányos módosítások újbóli beemelése, amelyeket soha nem semmisítettek meg tartalmi okokból. Ez így „technikailag” igaz, de elleplez egy fontos információt. Scheppele szerint egy ismételten elfogadott rossz módosítás még rossz módosítás marad. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a módosítások első elfogadása óta megváltozott a közeg. A Velencei Bizottság azóta élesen bírált sok olyan állandó változtatást, amelyet az „Átmeneti Rendelkezések az Alkotmányhoz” címen tartalmaztak korábbi módosítások. Ugyanezeknek a rendelkezéseknek az újbóli bevezetése formailag ugyan megfelelhet az Alkotmánybíróság döntésének, amely kimondta, hogy a módosítások első alkalommal eljárásjogi szempontból hibásak voltak, de az akció provokáció a Velencei Bizottsággal szemben.

A kormánynak, amikor támadások érik, az a stratégiája, hogy azt hajtogatja, félreértették, hogy a külföldiek túlságosan kevés információval rendelkeznek, és hogy a technikai dokumentumoknak ezek a technikai változtatásai nem kell, hogy bármiféle riadalmat okozzanak. A magyar kormány szóvivői PR-ködöt gerjesztenek, hogy pusztán technikai kiigazításnak álcázzák azt, ami valójában jelentős lépés visszafelé a jog uralmától. Amikor a kormány pimasz módon elfogadtat egy alkotmánymódosítást, noha a szövetségesei felszólították, hogy halassza el a szavazást, az egész világ láthatja, hogy Magyarország olyan ország lett, ahol a jog követi, nem pedig korlátozza a politikát.

Magyarország szövetségeseinek azonban át kell látniuk a módosítás ködén. Mostanra világosnak kell lennie, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a pártja nem ismer semmiféle korlátot a hatalomért való hajszában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.