Kormányzói sávlezárás kicsinyes politikai bosszúból

Sokan már a republikánus párt következő elnökjelöltjét látták Chris Christie-ben. New Jersey nemrég újraválasztott kormányzója azonban olyan botrányba keveredett, ami elemzők szerint megrengetheti növekvő népszerűségét és befolyását a pártban.

A sajtónak kiszivárogtatott e-mailekből ugyanis kiderült, hogy Christie közeli munkatársai, köztük kabinetfőnök-helyettese szándékosan, politikai bosszúból zárattak le négy napra több sávot is egy olyan úton, amely a George Washington hídra vezet. A New Jersey-t Manhattannal összekötő híd a világ legforgalmasabb hídja, és óriási dugókat okozott, amikor szeptemberben „közlekedéspolitikai” kísérletre hivatkozva napokra lezártak egyes felhajtó sávokat. A torlódás miatt órákig voltak kénytelenek állni iskolabuszok és mentők is, utóbbiak között olyanok, amelyek szívbetegekért indultak el.

A kiszivárgott e-mailek tanúsága szerint Christie munkatársai a sávlezárással a híd lábánál elterülő Fort Lee nevű New Jersey-i városka demokrata polgármesterén akartak bosszút állni, több párttársától eltérően Mark Sokolich ugyanis nem volt hajlandó támogatásáról biztosítani az újraválasztásért induló republikánus kormányzót. Christie állítja, neki személy szerint semmi köze a sávlezáráshoz, amelyről nem ő szőtte a terveket és nem is ő adott utasítást rájuk, és csak akkor hallott először az ügyről, amikor a sajtóban megjelentek az említett e–mailek. Christie-nek szerdán egyetlen nyilvános programja lett volna, azt lemondta, csütörtök délelőtt viszont már kiállt a sajtó elé, és bejelentette, hogy elbocsátotta kabinetfőnök-helyettesét, Bridget Ann Kelly-t. Kelly volt ugyanis, aki augusztus 13-án e-mailt küldött a George Wasington híd felügyeletével megbízott New York-i és New Jersey-i kikötői hatóság volt főnökének, David Wildsteinnek. „Itt az idő egy kis közlekedési dugóra Fort Lee-ben” – írta a kabinetfőnök-helyettes, amire Wildstein válasza egy lakonikus „vettem” volt. Egy másik e-mailben Christie egyik munkatársa „ez a kis szerb” kifejezéssel utal Sokolichra.

Wildstein decemberben már lemondott, miután kiderült, hogy megpróbálta leplezni, milyen szerepet játszott a sávlezárásokban. Egyébként Christie egyik közeli barátja, hosszú ideje, a középiskolában osztálytársként eltöltött évek óta ismerik egymást. Még ma, csütörtökön eskü alatt kell nyilatkoznia az ügyről egy állami törvényhozási vizsgálóbizottság előtt. A botrány kitörése után előzetes vizsgálatot rendelt el a New Jersey-i ügyészség is.

Christie a sajtótájékoztatóján „szánalmas hülyeségnek” nevezte, amit Kelly csinált. Újra és újra hangsúlyozta, hogy nem volt tudomása a történtekről, és ígéretet tett arra, hogy személyesen megy el bocsánatot kérni Sokolichtól és Fort Lee lakóitól. Ezt már csak azért is meg kell tennie, mert a szeptemberi közlekedési káosznak közvetve halálos áldozata is lehet. Egy 91 éves nő állítólag azért halt meg, mert nem jutott el hozzá időben egy elakadt mentő.

Christie-nek még sokba kerülhet a botrány. A kormányzó a Republikánus Párt egyik emelkedő csillaga, sokan rebesgetik róla, hogy 2016-ban elnökjelölt lehet a demokrata vetélytárssal szemben. Ezekről az esélyekről sokat elmond, hogy Christie republikánusként is hatalmas népszerűséget tudhat – legalábbis tudhatott eddig – magáénak az egyébként demokraták felé húzó New Jersey-ben. A heves vérmérsékletéről és az éles kiszólásairól ismerik, de a párton belül mérsékeltnek számít, főleg a teadélután-mozgalom radikálisaihoz képest. Bát többször is támadta Barack Obama elnököt, ez nem volt akadálya annak, hogy a Sandy hurrikán pusztítása alatt a kormányzó és az elnök példaszerűen, egymás mellett állva vállaljon vezérszerepet a károk elhárításában. Ennek meglett a jutalma: tavaly novemberben a regisztrált demokrata szavazók egynegyede is Christie-re adta a voksát a New Jersey-i kormányzóválasztáson. A Christie munkatársai közötti e–mailekben egyébként akad egy kiszólás a novemberi ellenfélre, Barbara Buono demokrata kormányzójelöltre is. Amikor valaki felvetette, hogy a torlódásban iskolabuszok is bent ragadtak, leintették: „Hagyd. Ők úgyis csak Buono-szavazók gyerekei.”

Hogy Christie a botránnyal mennyit veszített, az nemsokára kiderül, akkor, amikor a republikánus kormányzók szövetségének az elnökeként országos körútra indul. Sokolich a maga részéről azt mondta, „szörnyű” az egész, a kormányzó pedig jobban tenné, ha nem menne el bocsánatot kérni Fort Lee-be.

Christie-t sokan a republikánusok nagy reménységének tartják, de sokat veszíthet a botránnyal
New Jersey Governor Chris Christie points as he delivers the keynote address to delegates during the second day of the Republican National Convention in Tampa, Florida, August 28, 2012. REUTERS/Eric Thayer (UNITED STATES - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.