Savat öntöttek az iskolába tartó lányok arcába

Két motorbiciklis férfi savat öntött három, iskolába tartó lány arcába az északnyugat-afganisztáni Herát városban.

"Ez a büntetésetek, amiért iskolába jártok" - kiabálta az egyik férfi. A 16 és 18 év közötti lányok súlyos sérüléseket szenvedtek a szombati támadás során, kettejük állapota kritikus.

A diáklányokat a Noor kórházba szállították, majd a szüleik máshová vitték őket - írja a CNN Jamal Abdul Naser Akhundzadára, a kórház igazgatójára hivatkozva. 

A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket. 

Afganisztánban ugyan az utóbbi években a nők helyzete bizonyos szempontból javult, még mindig nagyon sok atrocitásnak vannak kitéve. Március 19-én a rendőrök szeme láttára, a nyílt utcán öltek meg brutálisan egy 27 éves nőt. Farkhunda egy helyi iskolában tanított a Koránról gyerekeknek, a helyi vallási vezető, a mulla hamisan azzal vádolta meg, hogy a nő elégette a Korán lapjait. Erre a mecset feldühödött hívei megtámadták, rugdosták, botokkal ütlegelték, kövekkel dobálták, súlyosan sérült áldozatukat lehajították egy háztetőről, egy autóval áthajtottak rajta, legvégül pedig felgyújtották. 

A gyilkosság kapcsán nyolc embert - köztük több rendőrt - börtönbüntetésre, négy másik személyt pedig halálra ítéltek. Egy afgán fellebbviteli bíróság azonban július elején hatályon kívül helyezte négy férfi halálos ítéletét. Nőjogi aktivisták felháborodásukat fejezték ki a döntéssel kapcsolatban, amelyet egy zárt körű meghallgatáson hoztak. Az egyik aktivista, Wasjima Frogh az egész tárgyalást az igazságtalanság példájának nevezte. "Ez azt mutatja, hogy nem csak a tálibok, hanem az egész afgán rendszer az, ami a nőket elnyomja."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.